Tag: Utazas

A lakásvideó egy kis tyeknikai málőr miatt előrébb került, de időgép hiányában valójában előbb értünk az osakai állomásra, ahol eddig nem tapasztalt japános népsűrűség fogadott minket, sürgősen sietős népekkel.

Ezt láttuk az állomásról kilépve. Érdekes amúgy ez is. Vanda mondta talán a második nap és én is hasonlóan éreztem: egy ideig nem nagyon tudja megszokni az ember agya, egy felhőkarcolótlan budapestről érkezve és “apa, még mindig úgy érzem mintha csak oda lennének vetítve.” 🙂

Ez is ott van.

De nem? 🙂

Ez vezet a lakásunkhoz Osakában. Egyébként elsőre ez is ilyen homlokracsapós volt már a Ginzában, hogy dehát ez milyen logikus már! Mennyivel könnyebb a gyalogosoknak! Nem kell kivárni két ciklust, ha átlósan szembe akarok eljutni! Miért nem így csinálják minden más országban is? 

Aztán rájöttem, ha felveszem a forgalomszervezési-mérnök kékköpenyemet mellényzsebben a csőtollal, akkor igazából nincsenek semmivel előrébb. A keresztbezebra (különös állat!) miatt ugyanis autók semerről-semerre nem közlekedhetnek. Nincs kis ívben balra, semmi, amíg a gyalogosok mindenfelé mehetnek. Ezért aztán azonos mennyiségű autó áteresztéséhez, nyilván kétszer annyi ideig kell a gyalogosoknak is pirosat adni, mint azokban országokban (gondolom kb. a világ összes országa japánon kívül), ahol nincs ilyen. 

Osakának két jellegzetes étele van. Nem is! Onnan indulok, hogy osaka “japán konyhája”. A fekvése miatt itt nagyon sok eltérő konyha-kultúra találkozott és emiatt olyan ételek jöttek létre, amelyek máshol nem, de azután innen terjedtek el, vagy máshol is megvoltak már, de itt erős tájjelleget kaptak.

Az előbbiek közül kettő a gyömbéres sült tésztás töltött (rendszerint polippal) golyó a Takoyaki, a másik a káposztás tojásos (kevés liszt is talán?) lepény, amit millió féle variációval lehet tuningolni (marha, rák, sertés, metélt tészta(!), zöldségek), a neve okonomiyaki. (Jelzem, szerintem Budapesten mindösszesen két igazán kiváló hely van, ahol még éppen megfizethető áron igazán jó japán ételt lehet enni. Az egyik egy sushizó osakai szakáccsal, a másik egy osakai okonomiyjakit árusító hely. )

Szóval első este okonomiyakira vadásztunk és találtunk is egyet a közelünkben egy apró utcában, ahol minden izakaya tele volt, de itt éppen volt két szabad hely (a 4-ből :D). Szerencse-szerencse hátán (pedig ez még csak a sztori eleje!).

A netes review-k szerint egy öreg, 80 közeli mester üzmelteti és a lánya segít neki. És tényleg! A probléma csak annyi lett VOLNA, hogy nincs angol étlap és nem értenek még annyira keveset sem angolul, mint az átlag japán (egyéként Osaka Tokióhoz képest nagyságrendi visszaesés volt, az utóbbiban sem erőteljes angol-használhatóságból). Szerencsére viszont ott volt egy akkor már nem szomjas, de nagyon jókedélyű arc, aki szó szerint beinvitált minket, amikor látta az ablakból, hogy fotózgajuk a kinti reklámképeket a különféle okonimaykikról (ez egy bevált módszerünk, mert bent rendszerint már nincs képes étlap és esetenként angol elnevezés sem a fotótval viszont el tudjuk “magyarázni” mit szeretnénk). 

Bent, amit tudott fordított nekünk. Rendkívül nagyhangú típusa (vagy állapota) miatt vanda tartott is tőle, ezért a lehető legtávolabb ültettem tőle, de kb negyed óra után feloldódott ő is és már nagyokat nevetett a fickón. Lassan kezdett bekapcsolódni mindenki, a jókedélyű arc haverja is, az öreg mester is és nagyon jól összebariztunk.

…hogy ennyire. Volt persze némi glitch, de nem tudom, hogy az akadozó angol, vagy szándékosság volt mögötte, de hiába jelentettem ki többször, hogy inni alkoholt nem szeretnék, mert nekem továbbra sem finom, végül valami olyasmit kaptam. 

Punchline: Nem engedtek fizetni. 🙂 Étel-ital, minden ingyen volt. Szánalmas kompenzációként felírtam egy cetlire minden elérhetőségem, nevem, telóm, címem, emailem, hogy HA VÉLETLENÜL azon vennék észre magukat, hogy egy másik kontinensre ugrottak el kenyérért, vagy nem’tom, akkor szóljanak és segítek, amiben tudok. 🙂 (Ez idén már másodjára esik meg velünk vadidegenekkel, nyáron egy mindentől távol eső világvégi boszniai faluban.)

És ezzel le is lőttem a poént. Hazafelé még beugrottunk reggeliért (szédültem. :/ szegény vanda pedig rettegett, hogy én akkor itt most berúgtam életemben először és összeesek és mentők, vagy mi lesz 😀 Megnyugtattam, hogy bár kevés tapasztalattal bírok az ügyben, bizton állíthatom, hogy nagyon távol vagyok az ún. berúgott állapottól. :)) 

Szóval 7eleven üzlet. és egy anti-hűtőpult. Nagyon meglepődtem, amikor olvasás nélkül kézbevettem egy tetszetős doboz és forró volt. 

Indul a napi felfedező túra. Az első cím a híres-neves osakai halpiac, mert ott lehet ám csak frissen finomat enni (vagy drágán nemfinomat. ez még kiderül.)