Beugrottunk egy még egy néhány emeletes szuvenír plázába egy gyors fordulóra mielőtt hazaértünk.
Vehettünk volna kiflipapucsot:
Ezt csak azért, mert Vanda zseniális ötlete volt már az első napok valamelyikén, amikor megkérdezte valaki, honnan jöttünk és a “Hungary. It’s a small country in Central-Europe.” után – kevéssé felróható módon – bután nézett szegény, hogy mondjuk azt, hogy mi inventáltuk a rubik kockát. Erre tényleg mindenkinek felcsillant a szeme. Persze ettől még továbbra sem tudták, hol vagyunk és melyik ország. 🙂
Voltak finom snackek is! (Ha bárki azt hinné, ezek egy kisállateledel boltban lőtt poén-képek, nagyítson bele, rajta van a zacsikon, hogy embereknek szánják.)
Ezt külön kiemelném, mert szerintem különösen szaftos-folyós finomság lehet, ha az ember átharapta a szőrös potrohot. (Jó étvágyat és sikeres diétát kívánok, akinek éppen aktuális!)
Étterem reklámja az utcán. Mondjuk hatékony volt, mert mi megdermedtünk nyomban az bejárat előtt.
Így néznek ki a ki/be kapuk egy állomáson és az eszetlen csipogás-kakofónia, ahogy az emberek érintik Suica / Pasmo kártyájukat, hogy levonódjék az utazás költsége (és nem utolsó sorban kiengedje őket a kapu).
Ez az utolsó szállásunk. Monday Hotel 6. emelet. Kontakt a háztömb-szomszédokkal.
Ilyen lesz Vanda vacsija (Yakisoba ugyebár). Sajnos nem jött be a vendégnek. “Túl káposztás”.
Ez az enyémnek egy része. A híresen finom kínai káposztás, rákos, sertéshúsos dumplingok japán változata azzal a csavarral, hogy a főzés után olajban sütik ki. (Ha engem kérdeznek, felesleges butaság.)
Itt készült mindkettő, de inkább take-outoltuk mint beültünk volna, mert már fáradtak voltunk.
Ilyet szemben lehetett kapni. Pálcikás ételek előtte-utána fotóval.
Ez szintén az enyém. Szalonna csíkok, rizs, zöldség, szotty. Ez viszont mesés volt.
Eljött az ideje a régen ígért dührohamomnak az egyébként tényleg szuperjófej, tiszteletre és irigylésre méltó japán társadalom szégyenfoltjáról a címben megfogalmazottak kapcsán. Én kérem nagyon nem vagyok egy harcos környezetvédő, de ez még nekem is döbbenet volt.
1. Minden(!!!) WC ülőke előmelegített. Fantasztikus élmény, tényleg. Szuper. De nyilván nincs turbómelegítő, ami a fürdőszobába lépve érzékel minket és 3 másodpercen belül melegíti fel. Nem kérem, írd és mondd: NULLA-HUSZONNÉGYBEN melegítve van, mert ki tudja, mikor jön a valaki! Szépen ott izzik benne a fűtőszál, eszi a finom elektronokat.
2. A fürdőszoba tükrök a hotelekben (és látszott, hogy azért nem Tokyo Park Hyattben szálltunk meg) szintén fo-lya-ma-to-san fűtve vannak párátlanításilag. Nem akkor, amikor zuhanyzom! Belépek és fűtve VAN. Borotválkozáskor közel tartottam az arcomat és éreztem 4-5 centire is!
3. Tényleg iszonyatos árampazarlás minden téren.Mutatom: A szomszéd épület lépcsőháza, ahol a néni ment el a videóban:
NULLA-HUSZONNÉGYBEN minden emelet kivilágítva.Megnéztem! Eskü, nappal is.
4. A szobánkban a klíma. Mindenhol, ahol nem központi klíma volt (pl. ez a hely is) szintén bekapcsolva 0-24-ben. 25 fokra van állítva. Kint is annyi van, de ha 1 fokkal több lenne, akkor gyorsan hűt, ha kevesebb, gyorsan fűteni kell, mert világvége. (Nem, nem olyan mint Európában, ha kiveszed a belépőkártyát, akkor áramtalanítja a szobát! Ha van is kártyatartó, teljesen passzív, tényleg csak kártyatartásra van.)
Nem tudom, hogy ez a sok atomerőműnek köszönhető-e, de látszik, hogy az árammal mint kiadással nem igazán számolnak. Fillérekbe kerülhet és innentől kezdve semmi jelentősége a következményeknek.
5. Nejlon csomagolás TENGER. De tényleg. totálisan értelmetlenül. A banánok nem ritkán EGYENKÉNT lefóliázva. Mutattam a padlizsánokat, szintén fóliában. Természetesen műanyag szívószál mindenhez, ha kéred, ha nem. Még ha papír csomagolása van is a pálcikának, akkor is a benne a külön, egyetlen darab fogpiszkáló egy külön kis mini nejlontasakban. A teház-múzeumban az egyszer használatos papír papucsok mind nejlonban az évente ki tudja hány látogatónak. Tényleg horror.
Gondoltam, tök jó lenne úgy hazaérni, hogy nincs egy közepes méretű H&M raktárkészletének megfelelő mosnivaló, ezért életemben először mostam hotelben, sajátkezűleg! 🙂
A leírás alapján egyértelműen nem kell mosóport adni hozzá, de azért a biztonság kedvéért lementem és megkérdeztem a recin, hogy tuti, jól értem-e. A ránézésre (és még inkább ráhallásra) indiai-származású jóember kiváló angolsággal biztosított róla, hogy igen – miután ő is megkérdezte a jápán kollégáját.
Nagyon kivíáncsi voltam, hogy milyen illatú lesz a végeredmény. Vajon ebben neutralitás-hívők a japánok? Legyen minden semleges illatú? Vagy túlillatosított amerikai stílus?
Lelombozóan egyik sem. A használt ruhák ipar mennyiségű mosásához használt mosószer összetéveszthetetlen, de szerencsére nagyon enyhe illata volt érezhető minden darabon.
Egyébként 3,5 Kg 600, 7 Kg kb. 1000 forintba kerül. Mosás-szárítás, mosószer.
A környékről – remélem – még nem írtam. A városközponttól Keletre az Arakawa folyó jobb oldalán lévő Edogawa city NishiKasai városrésze és ennek is egy nyilvánvalóan indiaiak által kedvelt negyede. Nem mondom, hogy minden sarkon szembe jött egy barna arc, de egyértelműen többen élnek itt mint az eddig általunk bejárt környékeken. Ha tea üzletet kerestem ajándék miatt, akkor Indiai (és persze ceyloni) teákat árusító üzleteket találtam csak. Ha éttermet kerestünk, az átlagosnál szintén messze több volt az indiai.
Itt egy térkép az egyértelmáűség kedvéért, és a mai első célponttal.
Említettem a mazsola és gesztenye őrületet a pékáruk viszonylatában. Sajnos nem látszik, hogy egy egész kis polc volt egy sarki üzletben, kb. 15-féle kenyér és kalácsfélével. Ehhez képest:
Mazsolás kenyérszelet:
Mazsolás pogácsa, alatta maszolázs fánk:
Mazsolás kalács:
Mazsolás kifli:
Én egyébként teljesen jó vagyok ezzel! Imádom a mazsolát. Csak aki kevésbé, az gondban lehet errefelé.
Hajléktalan-reggeli a napon. Vanda megfontolt óvatossággal, előszür szagmintát vesz az itókából, mielőtt nekikezdene. 🙂
Ilyen aranyos baglyos kiwi és mókusos szőlős is volt.
