Tag: Utazas

Ez is egy szép épület.

Az két poszttal ezelőtti utcaképeknél látszik a Taito torony piros alapon fehér Invaders ürlény logóval a tetején. Ez egy arcade centrum 5 emeletnyi helyszínnel. Külön emelett a karral kihalászható ajándékot – többnyire plüss állatos – tartalmazó gépeknek, fentebb szimulátorok és verekedős játékok, egy következő szinten csak ritmus-játékgépek (dob, tánc, gitár, stb). Az utolsó előtti szinten nyerőgépek, legfelül pedig beöltőzős emelet.

Ilyen japán-szélességű mozgólépcső vezetett fel a szintek között.

Itt a jobb oldalon a logó. Az ötödik emeltnek kiírt Brooming fogalmam sincs milyen angol jelentés szerint az, ami ott történt (mindjárt mutatom).

Szimulátorok, csak újabbak mint amiket otthon láthatunk

Hát ebből nem sok látszik, de ez egy nyerőgép

Ez meg döbbenetes mennyiségű coinunk, amit 1000 yenért kaptunk. Volt 1 kiló minimum. A probléma csak annyi volt, hogy mint kiderült, megint nem sikerült megérteni magunkat az “angolu tudó” alkalmazottal, mert bár határozottan körbemutattam (rászoktam mostanra, hogy minden mondatomra ráerősítek azzal, hogy rövidebb jelenetekben egyfajta mozgásszínházként elő is adom), hogy akkor ez mindenhová jó lesz és ő határozottan bólogatott, utólag kiderült, hogy úgy értve mindenhová csak arra a 4 nyerőgépre, ami itt körülöttünk van.

Na nem baj! – gondoltam. Legalább – amekkora szerencse kísér minket eddig végig az úton, megnyerjük a következő utunk költségét is. Sajnos azonban kiderült, hogy ami egyszer coin volt, az coin is marad. Abból yen, vagy USD, de még forint sem lesz soha többé. Tehát valaki nyer egy rakat pénzt, ahogy ezt természetesen – már meg sem lepődtünk – velünk történt, az egy dolgot tehet: addig játszik, amíg végül csak el nem veszíti, még ha olyan nagy erőfeszítésébe is kerül, mint nekünk.

Az ötödik emelet, ahol Broomingolt egy csomó lány, szépen kisminkelve egymást, és angyal, bejárónő és millió más féle jelmezekben. (Többet nem mertem fotózni, mert aggódtam, hogy azt hiszik valami beteg lesifotós vagyok.)

De ezt jobban, vagy másképp imádom. Minden méteren ott vannak az úgynevezett izakya helyek. Ezek kis bárok, ahol inni és enni is lehet, de ahol 15 ember elfér az már óriásinak számít. A legtöbb 4-5 ülőhelyből áll közvetlenül a pultnál és külön asztal nincs. Van, amelyik nem is utcafronti, hanem úgy kell felmenni egy emeletre, vagy le valami pincébe. Fergeteges hangulata van ezeknek, amikor a függönyt félrehajtva belép az ember. Van ahol étlap sincs, hanem 2-3 ételt készít a “mester” attól függően, hogy aznap miből talált a legjobbat a piacon.

Ez várt minket, amikor kiléptünk a metrófeljáróból a shinjuku negyedben. Elképesztő reklámhang-kakofónia, amit tovább növelt egy utcai neo-punk zenészcsapat. ezek a teljesen megment “zenék” egyébként hatalmas szubkultúrát alkotnak errefelé. az a különbség közöttük és a “hagyományos” punk között, hogy míg qz utóbbiban csak az énekhang szépségének és pontossága -óvatosan fogalmzva -másodlágos, de legalább 2-3 akkordot tudnak a zenészek alápengetni, addig ezekben az újhullámos japán neo-punk csapatokban szándékoltan olyan a kíséret is, mintha egy csapat érdeklődőbb személyiségű csimpinek adnának hangszereket és megmutatnák nekik, hogyan működnek.

És hát persze. Az űrvécék. Itt a Yakunikuban nem volt éppen a legtisztább a környezet, de a wc itt is japán. Az egyetlen szerencse, hogy a rengeteg kanji feliratú gomb mellett a tartály oldalán jól kivehető az öblítőkar (persze, ha valaki előre tájéékozódik és nem ülve próbál dolgavégeztével keresgélni :)). 

Ez is – úgy látszik – egy japán dolog: mindenhol monomolekuláris vastagságú  wc papír, de tényleg annyira, hogy áttetsző. Ez is egy közgazdasági-szemöldökfelvonásom volt mindig is, ha otthon láttam valahol, mert értem, hogy olcsóbb, de kérem szépen, akkor ebből mindenki többet fog használni és 2 rétegűből maga hajtogat 4 rétegűt -> árban ugyanott vagyunk, csak gyakrabban kell cserélni és venni.

Megérkezett sorban minden rendelésünk és már fel is dobtunk párat a rácsra.

Bal felül majonézes krumplipüré, alatta babcsíra, jobbra mellette rendkívül anti-gusztusosan “csirkemell”. És tényleg az volt, csak az a közpső porc, amit mi úgy vágunk ki, hogy senki meg ne találja, úgy tűnik, itt valami ígyenc falat lehet, mert több volt belőle egy darabon, mint csirkemellből. A rácson is látható egy jobb oldalon. A nyers “csirkemell” bal oldalán sós babcsíra, tőle balra darált újhagyma és még valami benne, amitől nagyon finom lett (ecet?). Alatta virslik (sokkal jobb kapható otthon), tőle jobbra rizses újhagymás, hínáros rizs, alatta 4 féle marhahús. A sütő jobb oldalán sitake és valamilyen nagyobb gomba, bébikukorica, póréhagyma és valami zöld minicukkíni-szerűség, ami nagyon puha volt nyersen is – és nagyon finom.

Itt sülnek a mindenek. (a ruháinkat otthon sajnos el kellett égetni, olyan büdösek lettek)

Japangol:

Bementünk és kérdeztem, hogy van-e hely kettőnknek. A vendégfogadó srác sajnos egy szót sem beszélt angolul (olyan 25 éves lehetett), és hívott egy lányt, aki – nála – jobban. Azt mondta, van asztaluk és persze, üljünk le. Aztán még hirtelen eszébe jutott valami és hozzám fordulva mondta, hogy sajnos csak “[valami-valami] HORSZ!”.

Itt megrettentem kicsit, mert tudtam, hogy vannak helyek japánban, ahol kizárólag lóhúsból készítenek ételt. Gondoltam, hogy vélhetőleg elfogyott a többi marha sertés, amit hirdettek. :/ Visszakérdeztem, hogy de zöldség és rizs azért van-e, mert Vanda biztosan nem fog lóhúst enni és őszintén szólva nagy gasztrokalandor vagyok, de szerintem én is max félcentis darab kóstolásáig erejéig merészkednék el. Aztán látszott, hogy valami félrement, de továbbra is ismételgette, hogy szorri, but tu horsz. Amikor már az újjával is mutatta, hogy kettő horszról van szó, akkor fogtam gyanút, mert két ló még ekkora közönségnek is elégnek kellene legyen. És igen. Rájöttem végül: Maximum két hours, ameddig ehetünk, mert van foglalás az asztalra.  

Így nézett ki belülről, amikor végül mégis úgy döntöttünk, hogy asztalhoz ülünk. Az oldalsó kis monitoron lehetett rendelni és utánrendelni bármit, a végén pedig akárhány felé osztani az összeget, ha többen vannak és közösen fizetnek, ami a japán kultúraban – szöges ellentétben pl. a kínaival – teljesen alap.

-nak hívják azokat az éttermeket, ahol magunknak kell faszén parázson megsütni az előre pácolt ételeket. A legjobbak ezekből az olyanok – mint mindenből minden országban -, amelyek a turisták elől eldugottabb helyeken vannak és a helyiek kegyeit kell, elnyerjék jó minőséggel-ár aránnyal. Egy ilyen helyet kerestünk meg, ahogy a bejáraton látszik nem igazán frekventált helyen. Az ajtó akkora volt, hogy le kellett hajolnom, hogy bejussunk és az egész 2 emelettel az utcaszint alatt.