Útközben megéheztünk és mintha a jóisten (pontosabban helyi illetékesség tekintetében Buddha) teremtette volna oda, nyomban feltünt mellettünk egy Lawson.
3 decis cola! Annnyira, de annyira ari picur flakon! Konkrétan Baba-Cola!
Itt nem zavartunksenkit arra az 5 perc uzsira.
Egyik kedvencünk. meleg, friss csirkefalatkák. Vanda szerint finomabb, mint a mekis nuggets – ami nagy szó, mert komoly rajongóról van szó. 4 féle ízben elérhető: Alap, csípős, BBQ-s, citromos(!). Ez talán a csípős.
Ja! a dobozról jut eszembe! Azt még nem mondtam, hogy fogpiszkálót úgy adnak mindenhez, mint nedvestörlőt. Tényleg mindenhol, kb. mindenhez. Rendszerint az evőpálcikák papírjában van elrejtve egy. (És azon belül is nejlonban (még nem felejtettem el, csőben van a radikális-környezetvédő kirohanásom, stay tooned!)) Itt viszont a nuggetshez a doboz oldalába beszúrva. Egyébként az indokoltságra visszatérve, totál jogos. Ki szeretne boldog tudatlanságban egy fél farháttal a metszőfogai között mosolyogni az utcán?
Rögtön egy bejelentéssel kezdeném. Nem véletlenül volt ez a stúdió park B listás. Őszintén szólva meglehetősen távol állnak tőlem ezek a Disney, Universal (ilyen lett volna Osakában), meg hasonló theme parkok. Komputeres gyerek vagyok, meg gyerekkoromban imádtam is a marvel és mindenféle képregényeket, de én az a fajta kocka vagyok, aki ezt kinőtte még akkor a gyerekkor végén és áttértem a regényekre. Mangáért és animéért amiért a hozzám hasonló kockák japánba jönnek soha nem is rajongtam. Az utóbbiból megnéztem a müvvelcségileg kötelező köröket mint a Ghost in the shell, illetve a Chirio szellemországbant, de tényleg csak a filmtörténeti jelentőségük miatt.
Volt viszont időnk, a helyszín útba esett és igazából amiatt gondoltam érdekesnek, mert nem csak az őrült 70-es évek scifi, godzilla sztorikra lehetett itt készülni, hanem állítólag van az Edo korszakot (17-19. sz) élethűen idéző néhány utca és ház is, amelyek díszletül szolgáltak egy-egy sorozatnak.
Ehhez képest borsos belépű után ez fogadott:
:DDDD
Meg ez. 🙂
Jó, nem gond, robothangyaemberek ide vagy oda, lehet itt még jóság! Jobbra fordultunk egy kiállítóterembe:
“Ok, ez nem az. Menjünk balra!”
“Semmi gond. Van emelet is. Nyomás fel a lépcsőn!”
“Hát ööö… Mondjuk ezek legalább már Edo korszak-beli szamurájoknak tűnnek.”
Aztán, ahogy a stábfotókon látszik, futóhomokra épült az elméletem, hogy egy 17. században játszódó történelmi és a motors-űrharcosos sorik halmazának ne lehetne metszete.
Na ilyet sem gondoltam, hogy valaha látok! 🙂 Egyrészt szuper cukor a lányka, ahogy fotózza anyát, de sokkal érdekesebb volt, hogy a jelenet arról árulkodik, nemi inverzben is működik a közismert apa “elviszi a gyereket” autós/ robotos/ katonás kiállításra. Nem maga miatt, dehogy! Csak, hogy megmutassa a mer’ hát ezzel nyüstöl a gyÁrek folyton. 🙂
Na itt had háborogjak egy kisközepeset. Lehet, hogy ez tök általános, sosem voltam hasonló helyen, de tök nagy lehúzásnak tűnt, hogy kifizettük a fejenként asszem 10 000 forintnak megfelelő beugrót, majd kiderült, hogy igazából minden további belépés az összes attrakcióhoz, mint pl. az alábbi Varázstrükk Múzeumba külön-külön újra belépőt kell venni. Nem néztem meg, nem tudom, mennyi. Lehet, hogy csak 1-2 ezer, de ne már. Akkor legyen a belépő kétszer ennyi, de legyen benne minden.
A régi stúdió bejárata
Ha 13 évesen nem hagyta volna abba a transzformer-rajongást, most biztosan tudnám, mi ennek a neve, de így csak szarvasrobot marad.
Nindzsa-attrakció, nyilván számos nindzsával és dobócsillaggal. Ha nem lett volna sor sem gondolom, hogy nagyon rámegyünk a témára. 🙂
Fogasjószág. 🙂 Távolról percekig meg voltunk róla győződve, hogy egy animatronic. De nem. Élő. Gondolom ezért kell mellé a felügyelő szamurájnéni.
Többnyire a 6-9 éves korosztályból kerültek ki az igazán lelkes látogatók, de volt néhány cosplayes tinédzser is, akik halálosan komolyan suhogtaták a katanát, miközben a barátaik fotózták őket.
Horrorbaba attrakció. Ezen komolyan gondolkodtunk, de amikor egy csapat 16 év körüli srác ROHANT ki lélekszakadva, lihegve, kínjukban röhögve, de láthatóan 9milliós pulzussal, instant a kockázatos korosztályba soroltam magunkat Vandával. Őt ugyebár a 12 életéve miatt, jómagamat pedig mert a 45 évem és túlsúlyom tudatában inkább 60-ont túlra próbálnám kitolni az első infarktusomat.
Én ezt az a hercegnőt nem is kommentálnám, mert minek. 😀
Külvárosi utcarészlet. Tetszett. Nem tudom, miért. Valahogy jellemző.
Mondjuk ezért kicsit haragudtam. Éreztük mi végig, hogy itt azért igen kellemes a klíma novemberhez képest, de azért a spontán pálmafák a parkolóban rendkívüli szemtelenség.
Tömeges altatógáz-támadás. (pedig mennyivel jobb sztori lett volna, hogy elszégyelték magukat, mert látták, hogy fotózom őket.)
15 perc buszra várás után (a google azt mondta, hogy jön, de hazudott), nekivágtunk gyalog a szálloda felé vezető útnak, hogy útközben majd beugrunk vacsorázni valahová.
Mindeközben, sportpláza, főszerepben a bowlinggal (majdnem tekét írtam. :)).
Írtózatosan creepy télapó. De most jövök rá utólag, hogy ez a KFC előtt van vagyis igazából Colonel Sanders csak amolyan szegény ember Madam Tussaud múzeumából.
Szerintem ez is egy arcade plaza. Megvallom ezen a ponton már annyira telítődtünk a fényekkel, az élményekkel, a látnivalóval, ilyen robotpilóta módban bandukoltunk és kb. oda sem nézve, meg sem állva kattintgattuk a valamiért különleges helyeket. A probléma az volt, hogy Kyoto belvárosa is olyan, hogy minden második hely különleges (egy K-Európainak).
Karaoke bár. Ez is megérne egy külön posztot, olyan sok volt.
Nem tudom ez milyen állat különbejárata, de lehet, hogy addig jó nekem.
Akkora Apple Store, mint egy felcsúti stadion. Talán Tokió üzleti negyedében láttunk csak még ennél is nagyobbat.
Különleges időmérő.
Egy belvárosi utca.
…amiben az előtetők alatt végig plexifelhők futnak, bennük pedig folyton változó színű fények. Úgy értem, hogy egyszerre változik a több száz felhőben az adott oldalon végig.
Csempeház.
Pachinko szalon. Itt lehet valódi pénzt nyerni 18 év felett.
Egy komplett ÉTEL PLÁZA. Nem merem elhinni, hogy minden emelete étterem és büfé, de japánban vagyunk. Ha valahol, itt simán megtörténhet.
Na ilyet is utoljára Barcelona központjában láttam, ahol szintén helyszűkével közdenek és a parkolóházakban le kell adni a slusszkulcsot, hogy a néhány alkalmazott tetriszezzen folyamatosan az autókkal, hogy abból minél több elférjen az adott parkolóban, cenitkre egymás lökhárítójától. Emlékszem, lazán a letekert oldalablakon másztak be néhányba.
Megint álltság. Egyszer csak ezt láttuk egy kirakatban este. KIS állatkereskedés.
Bemegy a delikvens és a pet shop boys közül valaki dedikált szervizként az ölébe ülteti a potenciális kisállatot, majd mutatja magyarázza, ahogy a képen látszik, hogy mit kell tudni a kis lényről – és gondolom, miért éri meg nagyon megvásárolni, de lehetőleg nyomban. Videó a következő posztbEn.
Mintha 3D generáltak lennének, olyan valószerűtlenül bolyhosak, aranyosak. Felhívnám még a figyelmet arra, hogy igen, nagyon kis helyen vannak, de olyan élettér-menedzser rendszer tartozik minden kis akváriumhoz, hogy a szagelszívótól, az egyedi légkondin át a párásítóig minden játszik.
Ezt Tokió óta szerettem volna elcsípni, de itt is csak a bezáródás látszik. Iszonyat menő, hogy a legújabbtól a legrégibb dizájnú taxikig mindegyiknek ótómatice nyílik-záródik az ajtaja. Int az utas, megáll mellette és nyílik a varázsajtó.
