Tag: Utazas

..és hát ilyen szép volt – a továbbra sem tudtuk milyen hosszú út -odafelé. 

Kezdődött ugyebár a sim kártya utolsó pillantban megérkezéssel. A lengyeleknél is volt valami, de már nem emlékszem sajnos, mi.

Tokióban az eddig eltöltött napok alatt csudijó idő volt, kivéve ma, amikor egész nap esett és mi éppen elutaztunk. Naganoban és környékén viszont előző napokban esett és fog is esni, meg hideg is lesz kivéve ma, amikor csak dél körül esik kb. 20 percet és az is inkább ilyen demo-jelleggel, pár mm-t. Naugye!

Amikor bejárathoz értünk két dolog derült ki:

1. A 10 vs 40 perc gyalog a buszmegállótól úgy jött ki, hogy az egyik forrás a kapuig számolta, a másik majmos fürdőhelyik, ahol a jegyet is vásárolni kell.

2. Az alábbi a képen a kapu, ahol egyrészt látszik, hogy még 1,6 km séta az erdőben, másrészt ott egy nagy piros X is.

Ami viszont nem látszik, hogy a rosszat sejtető piros X alatt az a felirat állt, hogy szorrikák vagyunk, de a majmok ma már visszamentek a hegyekbe, nincs mit látni. Aláírás: majompark.

Lefelé görbültek a szájak, őszintén bevallom. Na de ha már itt vagyunk, nézzük meg a hűlt helyüket legalább. Mondtam Vanádnak, hogy ne szomorkodjon, simán belefotosoppolok a vízbe majd párat, sőt ha akarja még őt is mellé a vízbe, fürdőruciba. Készült forrásanyag bőven horvátországban idén nyáron.

Lehajtott főkkel bandukoltunk tehát át a kapu alatt, mert úgy tűnt nem tart ki örökké a szerencsénk.

Vanda egy elszáradt “Hú, ez mekkora!” levéllel vígasztalódott, meg néztük a sok mohát as páfrányt (pun intended a 90 előtt születetteknek). Tényleg csodaszép volt az erdő, harapni lehetett a friss levegőt, madárcsirip és emberekből negyedóránként tűnt fel egy-egy.

Végül beértünk a még mindig Yamanouchi településhez tartozó, de nagyon szeparált részébe. Itt 4-5 ház állt egy prepperek nedves álmaiban fekvő területen. Itt kérem jöhet a harmadik világháború, energiaválság, populista politikusok, bármi. Van egy iható vízű, a felszín alól előtörő, olyan vízhozamú és sebességű folyó, hogy az bármilyen generátort elhajt a világításhoz, vagy bármihez, nem beszélre arról, hogy a hideg vízzel csodálatosan lehet hűteni. Van ugyanakor forró, gyógyvízt a levegőbe lövellő gejzír, amit csak rá kell csatlakoztatni a szobai gladiátorokra / fürdőszobába, és jöhet a mínusz bárhány fok.

Ennyit a környezetről. Itt még volt egy meredek lépcső fölfelé, majd újra le a bejárathoz. Amiről akkor még nem tudtuk, hogy megint az érzelmi hullávasút vonalát követi. 🙁

Történt ugyanis, hogy a jegypénztárban az angolul kiválóan NEM tudó srác próbálta pantomimezni és hangosabban japánul beszélni hátha jobban értjük (senki sem tagadhatja le, hogy rokon népek vagyunk!) , amiből annyit kezdett derengeni, hogy nem akarja, hogy fizessünk. Végül egy kifelé igyekvő idegenvezető hölgy sietett a segítségünkre és mondta, hogy bizony helyes volt az infó, nincs majom és arról beszél a recepciós srác, hogy ne fizessünk ki ~3000 forintot, mert fölösleges. Nézzük meg ők egy, a csoporttól lemaradt lustább fenekét tudtak 8billiószoros nagyítással fotózni – és mutatott egy képet, amin miután maximumra nagyította, hozzávetőleg 15 elmosódott pixel ábrázolt valami olyat, ami akár egy majom hátának is nézhető, de szerintem ők is inkább csak azt akarták hinni, hogy az az, ami, ha már ennyit utaztak.

Egyfajta bipoláris zavar szimulációt éltünk át, mert megint olyan állapotba kerültünk, hogy komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy ráfekszünk a gejzírre hassal.

Aztán azt mondtam Vandának, ha eljöttünk be-me-gyünk. Akkor is. Még kicsit második körben is győzködtek, hogy de az egész BENT egy kb 30 négyzetméteres terület a fürdőkáddal, meg egy kis híddal.

De akkor én már tántoríthatatlan voltam. Kaptunk is egy-egy kis csomagot kompenzációként, amit direkt ilyen szerencsétlenül jártaknak adnak. Matrica, képeslap, ilyesmi. Sajnáljuk-csomag.

Bementünk, tényleg egy árva majom nem volt, pedig nem volt hűlt a helyük. Frissen gőzölögtek és szaglottak a “nyomaik” a parton.

Ekkor mondtam vandának, hogy álljon a kis tavacskájuk mellé és legyen szomrú kettőt, amíg fotózom.

Vanda nem eléggé szomorú.

Vanda egészen furcsán nem szomorú:

Vanda zseniális! Megspórolva a fotoshoppot nekem, úgy csinál mintha mégis látna majmot. Ez még nekem sem jutott eszembe! Géniusz ez a gyermek!

Zöld víz és gejzír. (azután felén jött egy erősebb fuvallat és jött mind a nyakunkba. 🙂 )

[prepper] Nem tudtuk, szabad-e, de itt átlopakodtunk. Yamaha motor, ha valaki az a típus, hogy érdekli.

Egy emlékmű, ami emléket állít annak, ami egykor fontos volt, de már nem van, mégis gondoltak rá (fogalmam sincs mi lehet):

Bonsai-előkészítő kézikézüléket is kislestem. Imádom a bonsait! Csinálni totálisan alkalmatlan és türelmetlen vagyok, de csodálom őket és birtokolnék sokat – ha lenne, aki értve csinálja. De a valóságban sajnos egy vérszomjas, kegyetlenül magas frag-számmal rendelkező bonsai-sorozatgyilkos vagyok. :/

A táblán az állt, hogy mindenki csak saját felelősségére, mert nem a legjobb állapotban van.

Az alábbi képről az a történt jut eszembe, amikor egy zseniális nyelvi érzékkel bíró haverommal középsuliban ültünk egy asztalnál egy nem ilyen szép, de közel ennyire terebélyes fa alatt egy kocsma teraszán. A társaságot színesítette még egy közös haverunk, egy amolyan fizikailag és átvitt értelemben is csetlő-botló, Sebaj Tóbiás karakter. Ő mesélte percek óta, elhanyagolható empatikus érzékkel, de nem rossz szándékkal a szintén velünk lévő szerelmi csalódott srácnak, hogy a lány, aki otthagyta milyen jól érzi most magát az új lovaggal. Erre sóhajtotta a haverom tekintetét lassan az égre és a fa hatalmas lombozatára emelve: Istenem.. Mekkora nagy fa(..)..