Beugrottunk egy még egy néhány emeletes szuvenír plázába egy gyors fordulóra mielőtt hazaértünk.
Vehettünk volna kiflipapucsot:
Ezt csak azért, mert Vanda zseniális ötlete volt már az első napok valamelyikén, amikor megkérdezte valaki, honnan jöttünk és a “Hungary. It’s a small country in Central-Europe.” után – kevéssé felróható módon – bután nézett szegény, hogy mondjuk azt, hogy mi inventáltuk a rubik kockát. Erre tényleg mindenkinek felcsillant a szeme. Persze ettől még továbbra sem tudták, hol vagyunk és melyik ország. 🙂
Voltak finom snackek is! (Ha bárki azt hinné, ezek egy kisállateledel boltban lőtt poén-képek, nagyítson bele, rajta van a zacsikon, hogy embereknek szánják.)
Ezt külön kiemelném, mert szerintem különösen szaftos-folyós finomság lehet, ha az ember átharapta a szőrös potrohot. (Jó étvágyat és sikeres diétát kívánok, akinek éppen aktuális!)
Átszálltunk, de minek? Tényleg már csak a betuszkoló-peronőrök hiányoztak. Amúgy meg itt is felhívnám a figyelmet a metrószerelvény hosszára.
Gombostűt nem lehetett leejteni – ahogy mondani szokták.
Japán utasok két kedvenc foglalatosságuknak hódolnak.
Ez még egy nagyon japán nagyvárosos pár másodperc lett, a magasvasúttal, és a végén a képbe begyalogló cosplayes lánnyal.
Ameddig rajzoltak voltak a lányok, tényleg jókat derültünk, de itt a videó elején és a lenti képeken sajnos már teljesen élőek, ami nekem sajnos nem volt vicces. Kiderült, hogy végig állnak az utcán a hidegben ezekben a mini cuccokban és az a feladatuk, hogy iskolás kislány hangon hívogassák az erre nyitott férfiakat, mert ők a híres-neves Maid Cafék maidjei. Ezek után én már
inkább
nem szerettem volna elmenni a leginkább családbarát kávézóba sem, mert biztos lelkileg ilyen puding vagyok, de nekem ez megalázónak tűnt.
Az egész koncepció mögött azt érzem, de lehet, hogy totálisan félreértem – adja a jóisten! -, hogy itt azt lehet megvásárolni, hogy az, akinek ebben nem volt része természetes úton a megfelelő helyen és időben saját eredményként, az nem is egy, de egyszerre több lány feltétlen figyelmét élvezhesse, röviden: körberajongják.
A BIC camera egy nagy műszaki üzlethálózat messze nem csak kamerákkal. (Hajszáírótól az USB töltő madzagig minden, minden amiben áram folyik)
Ennek az automatának is van egy japán neve, de sajnos elfelejtettem. Legalább olyan sok van belőle, mint a csípő-karos szerencsejátokból, de itt garantált a nyeremény. Minden 1-200 yenért egy felbontható műanyag golyó az előre feltűntetett jóságok közül. Itt tulajdonképpen annyi a szerencsefaktor, hogy a 4-5 féle lehetőség közül nem tudja a vásárló, melyiket kapja majd.
Kipróbáltuk, ez is pipa, de nem hozta különösebben lázba egyikünket sem. Valószínűleg azért, mert más dizájnnal, de a sarki Coop előterében is volt van 4, amíg le nem cserélték Foxpost szekrényre.
Na ez viszont mindent vitt! Az abszolút kedvencünk kis, aranyos figurák közül. Egy vezetésoktató iskola kabalaállata, de Vanda szerint már mese is van belőle. Aztán, hogy előbb a suli találta ki és ilyen népszerű lett, vagy rajzfilm népszerűsége után licencelték az oktatók, fene tudja.
Irdatlan méretű rajzolt mellek nominálisan és arányában is.
Első emelet. Ahogy a lány ül itt, az annak a megfelelője lehet, mint amikor a plázák nőiruha-osztályain ülnek telójukba mélyülve a férjek?
Nagyon nem tinik.
A körív széleit kellett ütemre verni.
Ők is túl voltan a 18-adik életévükön (kb. 20-szal)
Ezek talán a másodikon voltak és gyanús, hogy a mostani arcade-gépek felhozatalának csúcsát képviselik. Láthatóan 180 fokos, periférikus látószöggel, jobbra valami segédmonitorral (a timeline alapján in-game videófelvételekhez, ne adj isten live stramekhez), a játékos fején mikrofonos headset és folyamatosan beszélt, tehát online multiplayer volt a játékmód.
Ezek az emeletek kötött a lécsőfordulókba kirakott plakátok, ahol már kuncogtunk 12 éves fejű iskoláslányok ZS kosaras mellméretein.
Feltűnt-e már ÖNNEK, hogy a számítógépes játékokban, legyen az akár verekdős, robbantós, legéppuskázós is, a lányok kombat-outfitje a harctéren nyilvánvalóan legpraktikusabb falatnyi bikini, visszafogottabb esetben valamivel nagyobb textil-kiterjedésű, de mindenképp köldökig dekoltált ruházat, miközben a legények érthetetlen ok miatt iszonyatos vastagságú páncélokban, golyóállómellényekben, laza katonai ruházatban ölik az ellent? (De ha így belegondolok, igazából nem is korlátozódik ez számítógépes játékra. Elég a mondjuk a Matrix Neo-jának ruháját vs. Trinity testre tapadó bőrszerkójával felidézni)
Talán harmadik emelet. Itt már vinnyogtunk a röhögéstől. Ha nem félig pucér a nő, akkor térden csúszva háziasszony. Tragikomédia, hogy milyen beteg. 🙂
Sokadik emelet, szintén ritmusjátékok
Na! Kocka-menyország nekem! Retro gépek.
Ős-Sega autóversenyES.
Aranyos-állatos.
Biztos van olyan barátom, aki megmondaná, ennek mi volt a címe.
Egyre visszább az időben. Ezek már komoly relikviák.
Ez meg akkora klasszikus, hogy még egy selife-t is csinálnom kellett.
Pénznyerő pachinko-szalon. Sajnos nem mehettünk, be mert 18+ a belépés, pedig szívesen eljátszottam volna egy komolyabb 2-300 yennyi összeget.
Minden utcán, sikátorban ártatlan iskoláslány-korú, vagy azt imitáló képregénylányok.
Sejtelmes Hold Akihabara felett.
Videojáték üzlet
Nahát! Ezt viszont sajnáltam kicsit. Nemrég logózták át (vették meg?) a híres Segáról az általam nem ismert GiGOra.
Ilyen volt még egy tavalyi képen is.
Kezdtek kétségeim támadni, hogy ez megfelelő környezet-e egy 12 évesnek, de aztán ő is kezdte a helyén kezelni az ügyet. Az első sokkom, illetve a lányos-apukáknál különösen jellemző, irreálisan szexualizált, tárgyiasított női testeken háborgás 300. köre után, gyakorlatilag túlcsordultunk. Onnan meg már csak röhögtünk és röhögtünk megállás nélkül a kifogyhatatlan mennyiségű teljesen beteg képen, amelyeknél mindig azt hittük ennél már nem lehet perverz-betegebb mégis mindig tudta egy újabb überelni a korábbit. (Mutatom később!)
