Tag: Utazas

Ezt csak úgy lefotóztam hazafelé menet a Family Martból, mert olyen szép tiszta, olyan precízen van lekötve a ponyva, nehogy egy porszemnyi szemét kiessen, és mert úgy csillognak a króm felnijei is. 🙂

Rántott csirkecombfilé, rizs, tészta valami szósszal. Teljesen hozta az elvártat.

Rántott krumplipüré karika. Nem volt hétköznapi…

Ami nincs a képen: készen vásárolt rántott csrikemell darabkák nyárson, ami teljesen rendben volt, semmi különleges. Kivéve talán, hogy minden rántott étel esetében iszonyatos mennyiségű olaj marad a panírban. Ennek az olajanak pedig van egy jellegzetes íze és illata (Vandával napokkal később megállapítottuk, hogy ez a jellegzetes olajszag adja Tokió mellékutcáinak összetéveszthetetlen szagát).

Volt még egy sushi szett (nem emlékszem sajnos, talán uborkás, lazacos, ilyen tipikus.). Na az viszont rendkívüli volt! Tényleg a legjobb budapesti sushizót idézi. Nem volt annyira finom, de ez csak azt jelenti, hogy a budapesti sushi éttermek 99%-nál jobb volt. Egy élelmiszer üzletben! A polcról!

És a slusszpoén: (dobpergést kérek)

az egészért összesen fizettünk (üditőkkel, meg még 1-2 dologgal) kb. 5000 forintot SE’.

Egész biztosan külön iparág létezik japánban az élethű műanyag ételek készítésére. Azért nem gyártás írok, mert ez tuti, egyedi kézimunka mindegyik hiszen a megrendelés arról szól, hogy az adott étterem készít valamit, ami náluk kapható (lesz) és elmegy hozzájuk, hogy csinálják meg ugyanazt mondjuk polyvinyl koridból. Ezeket aztán szépen kirakja az étterem az ablakba felcimkézve a nevével és árával.

(apropó árak! japániában gyakran nettó árak vannak kirakva ravaszul és hozzá kell számolni az ÁFÁ – ami persze az ebben világverő (szó szerint!) magyarisztánból nézve egy vicces 10%.)

Az alábbi képen viszont egy számomra eddig megfejtetlen rejtély, hogy miért írják mindenhol a hambrugert konzekvensen hamburgnak. Első alkalommal még megmosolyogtuk, mert azt hittük, hogy a szokásos elírás (sokat látni, majd posztolok erről is), de mint mostanra kiderült, nem az. Lehet, hogy ez is egy amerikaiaktól átvett szó, amit aztán japánosítottak? (pl. a convenience store-okból lettek a conBini üzletek) De akkor miért latín betűkkel van kiírva? 

Erősebn szubjektív megfigyelésemra alapozva meggyőződésem, hogy a japán munkaerő piacon az abszolút többségnek olyan állása van, amiben naphosszat áll az utcán, üzletek, bejáratok előtt és néha 2 szót szól az arrajáróknak, de leginkább irányítja őket, amikor “kell”.

Nem tudtunk eddig 500 métert menni, hogy ne találkozzunk legalább 1 ilyen emberrel. Ők itt alább a gyalogátkelőnél irányítanak. Figyelem! Nem arról van szó, hogy ez egy lámpás kereszteződés, ahol elromlott a fényjelző készülék. Szó sincs arról sem, hogy ez egy nagyforgalmú helyszín lenne. Semmi. Ott vannak és segítenek és a képen is kiválóan látszik, hogy miben:

Mutatja a HÁROM egyenruhás (nem rendőrök egyébként), hogy merre kell átkelni a gyalogátkelőn: igen, a felfestett vonalakkal jelölt részen. Azt tudom esetleg elképzelni, hogy ők éppen azért vannak itt, mert kopott a festék. Tényleg nehéz rá más értelmes magyarázatot kitalálni.

Ha csak bele nem vesszük a másik messzire vezető gazdasági elméletemet: Japánban is állami szintre van emelve a bujtatott munkanélküliség értelmetlen munkahelyek betöltésével. Ami nálunk a közmunka, az náluk pl. járdán-átirányítás vagy mozgólépcsőn-útmutatás.

Volt egyébként autókijárat-felvigyázás is. Az eddig mindenhol olyan volt (hármat láttunk talán), hogy az épületből kivezető autókijárat előtt a következők voltak:

1. Az aszfalt , ahol az autó áthaladHAT, élénkpiros sávval van jelölve, a szélein kontrasztos fehérrel kb 20 centi széles csíkokkal.

2. Az épület külső falrészén az előbb említett sáv egyik, vagy mindkét széle fölött sárga sziréna, ami áll a forgó fényből és egy hangszóróból, ami az autó kihajtása (sőt a kapu kinyílása előtt!) megállás nélkül japánul ismételgeti hangosan az életveszélyt.

3. És mindezek mellett az elmaradhatatlan fehér kesztyűs fevigyázó tányérsapkában, aki szintén mondja és vagy “csak” a fehér kesztyűs kezével parancsol megálljt az autónak, aztán a gyalogosoknak. De láttunk olyat is, hogy piros villogós lézerkardja is van.

A mindkettőnket legkevésbé érdeklő luxusmárkák üzletei, amiket azért fotóztunk, mert szépek az épületek. 🙂

Itt pedig egy szép lámpákkal – és kevésbé szép kamerákkal – teli kandelláber.

Ez meg csak úgy egy utca.

Ilyenből is többet láttunk. Szép kagylós telefon tefonkönyvvel. 🙂

Akinek nem lenne meg.

Az első olyan kereszteződés, amin egy kamion szélességű zebra van, plusz van átlósan is gyalogátkelő.

Tényleg a legeldugottabb, na-itt-már-végképp-sosem-számítanál-rá helyeken is szembejön ott egy automata. Bankkártyákat ezek sem fogadnak el.

És itt gyorsan egy kitérő a fizetésre, ami megint lerántja a leplet a szuperfejlett japánról. Alig 1-2 helyen van kártya-elfogadás. Tényleg szinte sehol. Kérdeztem a japán specialista utazási irodától, ahol vettem egy óra konzultációt, hogy de akkor itt a turisták több százer forintnyi yennel a táskájukban mászkálnak napokig, hetekig? 

-igen.

(köszönöm az interjút.)