Tag: Utazas

Ezt még nem is mutattam: Fogy a dupla zöld csík és mire elfogy át kellene érni, mert hamarosan pirosra vált (még meglepően sokáig zöld).

Ezt felfelé igyekeztünkben észre sem vettük a main decken. Az első lépés egyébként tényleg tök jó kis bátorságpróba:

Vandát a legkevésbé érintette meg az izgalom szellője sem. Viszont a padlóminta vicces.

Helyre kis tető-kertpark.

A lyukas-fűfal teljes pompájában.

Inemuri folyamatban.

Ennek a bácsinak a látványa fogadott minket, amikor kiléptünk a liftből és nekem ez jobban bejött, mint bármi a toroynban. 😀 Mekkora kÁrÁkter! 😀 Tetőtől-talpig minden részlet tökéletes: szőnyeggel harmonizáló sapesz alól oldalt kibukkanó kicsit csapzott haj, fekete póló harapós kontrasztban a szó szerint begyűrt, a szükségesnél 2-3 számmal nagyobb drapp ing alatt. Irdatlan méretű (favágó?) öv, illetve a két legfontosabb: az enyhén görnyedt testtartás és a szatyor. Tényleg teljesen olyan volt, mint aki először maga is meglepődik, hogy mit keres itt – nyilván egy véletlen tér-idő anomália miatt ideteleportálódott -, de alapvetően sztoikus jelleméből fakadóan mindössze egy “persze hogy ez is velem történik”-et gondolva, még legyintésre sem méltatva fogadja el a sorsát és áll tovább, hogy valami majd csak történik. És tényleg. Csak álldogált ott tovább, aztán valami biztos történt. De addigra mi már máshol jártunk.

Na de vissza a valóságba: 250 méter magasról mégiscsak más a Nippon TV is. (Igen, kisebbnek látszik.:))

Döbbenetes fordulat: A 70+ emeletes torony is távolabb van – bár ez a halszemoptikának is köszönhető.

Itt is teljesen körbe lehetett járni, az ún. 360 panorámát, illetve mindenféle tükröződő felületű szabálytalan gulák és bizonyos pontokon már-már ikozaéderek alatt lenyomni a kötelező szelfi-köröket. (készült vagy 5, de sajnos a pocakot egyiken sem húztam be, így ez is kimarad (a nem létező) insta oldalamról). 

A rengeteg katranc és vezetékpolip az audio guide volt, mert a hostess sajnos nem beszélt csak japánul. Illetve nem akarok ítélkezni, lehet, hogy igen, de az ottlétünk alatt tuti, hogy nem szólalt meg Shakespeare nyelvén.

Szóval, ja. Már ez sem egy létra teteje. 

…de aki ült már óriáskeréken földrengésjelzést szirénázó telefonnal a kezében, az nem ijed meg a saját árnyékától.

Piros a menedzsment helyek, barna a plebsé?

70-nél több emelet és még munkában a daruk.

Itt Zojo-ji templom és a park. Ki veszi észre a Nippon TV golyós székházát a középtől kicsit balra a zeniten?

Segítek egy 3-szoros optikai zoomal:

 Kb. 200 méter gyaloglás várt még ránk, mert a torony a Shiba Herceg Park  szélén van, amelyen – nagyon helyesen – nem lehet autóval átvágni.

Már ott magaslik!

Ez a park közepén, a 17. században (egész pontosan 1622-ben) épült Zojo-ji buddhista templomegyüttes egy része. 

A park egy másik szép, csörgedező-patakos része.
Pár méterre innen (szintén a park része) van a Tokugawa dinasztia temetője. A mai, elnyugatosodott japánt látva itt nyugTALANkodnak az azonos nevű shogunátus uralkodói és családtagjaik, akik a korábban már említett, a tradícinális japán utolsó, békés, politikailag szilárd, gazdaságilag prosperáló időszakának, az Edo korszaknak a vezetői (picit pontosabban: katonai diktátorai) voltak. 

Hoppácska! Impo… gigantikus.

Vanda gyanúsan pillant a lesifotósra a lyukacsos növényfal előtt.

Ez pedig már odabent az előtér, a jól megszokott és már egyálalán NEM meglepetéssel a digitalizációt illetően. Amekkora lendülettel hangsúlyozta a szükségességét minden “jól értesült”, “tapasztalt” utazó és ajánló, de még a saját a site-ján a Tokyo Tower is, annyira senkit nem érdekelt, hogy van-e online előre foglalt jegyünk és időpontunk.
A jegyből egyébként kétféle volt. Az egyik a main deck-ig szólt 150 méter magasba, a másik a top deckre, ami 250 méter a talajtól. A jelentékeny diffi miatt természetesen az utóbbit vettük. Főleg, mert welcome drink is járt hozzá és exclusive tour. 😀

Nem bírtuk ki és ki kellett próbálnunk a helyi taxit. Természetesen nem technikailag éreztem leküzdhetetlen kíváncsiságot, hanem az egész metodikát érintően utas szempontból.

A Tokyo Tower felé az utolsó átszállást és kb 3 megállót helyettesítettün vele, kemény 500 yenért, így gyanús, hogy olcsóbban is jöttünk ki, mint a két “jeggyel”. Nem tudom, ez minek köszönhető, de itt vagy valami hiba volt a Mátrixban, vagy mégsem olyan drága a taxi.

A módszertan a megszokott kvázi leintős. Nekünk azért kvázi , mert egyébként is éppen a kereszteződésben várt pirosnál és úgy léptem oda. Először nyilvánvalóan azt gondolta, hogy csak útbaigazítást kérek a toronyhoz gyalog, mert bőszen mutogatott, hogy merre menjünk. Végül megértette, mi a célom, mert én ugyanolyan vehemenciával bólogattam, ugyanakkor tagolt, lassú, angol tőmondatokkal kísérve, de az ellenkező irányba, az autóba mutogattva fejeztem ki a vágyunkat, hogy vele utazzunk.

Szóval összejött:

A bal első ülés fejtámláján lévő monitoron folyamatosan mennek a kihangosított(!) reklámok. Hátul felül, magunkak állíthatunk ventillációt és ülésfűtést. 

A becsüccsenés kiszálláskor ÓTÓmatikusan nyílik a bal hátsó (már megérte! :)). Fizetés párját ritkító módon bármilyen hitel- vagy debitkártyával a kártyás terminálon! Juhé!

Újabb érdekes adat: 

Tokióban kb. 40 000 taxi rohangál. Ebből ötezret a Nihon Kotsu cég üzemeltet, közöttük azokat a kis feketéket is, amilyenbe mi szálltunk be. Ezek közül pedig 7, azaz HÉT darab ún. szerencse taxi. 🙂 A “normál” taxik esetében a cég szokásos logója a kék vagy arany cseresznyevirág közepén egy N betű. Az előbbieket átlagos, persze vizsgázott taxisofőrök vezetik, az utóbbiakat a legtapasztaltabb taxis-veteránok.
A 2012-ben beállított 5, tavaly óta már 7 szerencse taxi logója viszont rózsaszín. Tudni kell még, hogy szabályzat tiltja, hogy az utasok direkt rendelhessenek ilyet, mert a cég szerint így elveszne a szerencse öröme szemben azzal, ha valaki valóban véletlenül fut bele. Ne de mi végre az egész?
Ha valaki beletrafál és ilyenre talál, amint beül, a sofőr a egy különleges, emlék-belépőkártyát ad át neki az alábbi szöveggel:

“A cseresznyevirág szín-jelzésű taxi, amelybe most beült, egy a hét darabból a Nihon Kotsu Taxi 5000 autóból álló flottájában. A szerencsés rózsaszín N [mármint a logóban] ezt a csodálatos találkozást jelöli. [Szójáték: az N, japánul kiejtve (is) “en” a betűn kivül egyben sorsot, végzetet jelent] Remélük még nagyon sok ilyen gyönyörú találkozásban lesz része élete során.”

Újra a magasvasúton, de most az égbe törünk: Irány a Tokyo Tower! Suhanós városnéző képek következnek.

Egy szép kis sziget, sok csúnya rács mögött.

Megunhatatlan formák, pedig csak tömbházak.

Úgy tűnik, itt azokat a részeket is meg szokták valósítani a 3D modellről, ami nálunk inkább a hangulatfestő-fantázia a lakóház terveken, amíg ki nem fizetjük az előleget.

Ipari kikötő

Továbbra is indusztriális téma.

Talán az egyik legjellegzetesebb megoldás, a külső lépcsőház. Ez mindenhol visszaköszön. Felteszem ennek is köze lehet a földrengés- és tűzbiztonsághoz. 

Tiszta, rendezett.

Erre is felcsavaroztak néhány tonna üveget.

“A kereszteződés előtt kérjük lassítson!” Szerintem ez van felfestve.

Ez a jobb szélső is olyan érdekesen négyzetes. Az autók meg permanensen rossz irányba haladnak.

Metróállomás bejárata.

Nem komoly forgalom. NYILVÁN ez az oka, hogy a minap (lassan egy hete itthon) a körúton dudáló fafejek közepette ugrott be: az ottlétünk

meglehetősen városintenzív

közel 2 hete alatt, egyetlen alkalommal sem hallottunk dudaszót.