és bebocsátást nyerünk a shiba inu rajongók menyországába. Addig is további képekkel szórakoztatjuk Önöket és minket.
Művészileg alátámasztott (bármily színpompás letlégyen is, végül minden szépség elenyész és az élet csatornájában végzi – Cs. Coelho Gábor) fotómontázs utánnyomat: 40 000 EUR:
Ikonikus reklám a helyszínről:
Perszonális turist guide gondolom sokért.
Na ezek a tök izgi részek! Be is mentünk, hogy kdierüljön, hová vezet, és kiderült: a falba.
Dia látta a képet élőben és mondta, hogy hagyjam ott a gyermeket egy hétre. Vanda azt mondta, ő nem gördítene akadályt a kezdeményezés útjába.
Megint olyan szerencsénk volt egyébiránt, mert 8-as csopotrokban engedtek minket kutyázni és olyan kitüntett figyelmet kaptunk, hogy egyedül vanda ölébe került pléd és sikerült rávennie a gondozónak Tacót, hogy odabújjon a leányhoz, ahol olyan jól érezte magát, hogy a simire kicsit álomba is szenderült.
Ez itt Taco tesója, de meg nem mondom már a nevét. A nájloncsontot imádja, az biztos.
A jófej gondozó, aki kivételezett velünk. (A kép alapján olyan régóta csinálhatja a munkát, hogy mostanra kicsit ő is egynek érzi magát közülük. Vagy legalábbis én nem tudom mi másért szagolgatná az egyik hátsóját.)
Úgy éreztöük még belefér egy út nagyobb táv és láttunk is megint néhány említésre érdemes dolgot.
Eszeten tömeget pl., mert mint kiderült egy híres (talán a tokiói) baseball csapat érkezett a városba. 4 sávos utakat zártak le a rajngók tömegei pedig kilométereken át hömpölyögtek és pénzt fizettek azért, hogy az utak szélén állhassanak és megpillatnsák a lesötétített ablakú buszt (mi meg véletlenül egy mellékutcában láttuk, de nem fontos.) és fotót készítsenek róla.
Ez egy dizájnmárkabolt. Kétségkívül dizájnos.
Épület, ami nem tudom, mi, de nekem tetszett.
Ezzel éppen ugyanaz a helyzet, mint az előbbivel.
Pálmalevél-lámpa
Eddig ingyenes a látás. A rendőrön és az őt követő üres részen túl már fizetős.
Elértünk a kikötőig és egyszerre csak olyan lett minden utca, mint egy tengerparti városban.
Óriáskerék:
Legózsiráf
Villódzik a karika.
Mi meg itt a baynél, az itiner szerint éppen fordítva mint ahogyam a dalban énekli a leány, merthogy ő Kyotóból ment a bayhez (ami az osakait jelenti abban a kontextusban), mi meg itt kezdtünk ma este és holnap megyünk oda.
A Daft Punktól a get lucky talán, mert megint az történt. Már nem szabadott volna nyitva lennie a híres Osakai akváriumnak, nem is terveztünk vele, de ha már ott voltunk megnéztük. Erre kiderült, hogy nacionális culture day van, ezért hosszabbított nyitvatartás és lazán bemehetünk. Még jó, hogy bementünk!
A különlegessége, hogy nem sok nagy akvárium van, mint más helyeken, hanem kevés gigantikus, amelyeket 3-4 emeleten lehet körbejártni.
Persze hozzák a kötelező köröket is, mint az átlátszó folyósó:
Dory vagy a magyarban Szenilla:
Sajnos elmosódott videóra meg már nincs kvótám feltölteni, de ez egy nagyon érdekes pingvin-vadkacsa-veréb keverék volt.
Ezek nem Madame Tassaud múzeumából átrakott viaszszobrok, (pedig élőben is mozdulatlanok voltak), csak a meleg lámpa alatt megmerevedett fókák.
Na ezek hatalmas party arcok voltak! Este-keltek a havon.
Az agytumor egy különösen tragikus módon előrehaladott esete.
ez olyan 10 méter volt.
“Ez a gyerek meg nem normális.” – hogy egy kalsszikust idézzek.
b) Repülőgépen elegendő üzemanyaggal egy nem-földrengő kontinensig.
c) 140 méter magasan egy óriáskeréken.
Nagyjából a csúcs körül jártunk a rendkívül kimérten haladó karikán, amikor egyszerre riasztott mindkettőnk telefonján az előre feltelepítette japán katasztrófavédelmi hivatal appja. Fokozta a hangulatot, hogy előre beállítottuk, csak akkor jelezzen – mert a telefon némítást is felülírja és éjjel, alvás közben egy alig érzékelhetőért nem kapnánk frászt – , ha hármasnál nagyobb, már igazán jujujj-kategóriájú rengés van. Egyik reggel még tokióban már megtréfált minket, amikor hiába volt beállítva, hogy melyik városban vagyunk, egy 1000 km-rel arrébb érzékelhető eseményre ébredtünk és ugrottunk fel, de ez most még kevésbé volt kacagtató szituáció.
Mint kiderült, ismét hatalmas mákunk volt (komolyan kezdek aggódni, hogy évekre előre elhasználtuk ebben a pár napban a teljes kvótánkat), mert megint megvárt minket a Sors és csak akkor rengett a föld tokióban, amikor eljöttünk onnan. Ugyanis a helyszínt elfelejtettük átállítani és most ugyan jól jelzett, ahol megadtuk, de már elutazunk onnan. Én még aggódtam azért, mert látszik a lenti képen is, hogy 1-es szint elért még Osakáig is, és én egy egészen pinduri remegést sem szerettem volna érezni egy két ponton felüggesztett, 1,5 négyzetméteres gondolában 140 méter magasan, de Vandának nem szóltam és szerencsére nem is volt érzékelhető semmi.
Hazafelé az izgalomra megéhezve és reggelit vásárolva az alábbi ínycsiklandó finomásgokra bukkantam: Sós és szójás csirkebőr pálcikán. Ki melyiket kéri?
