Ez egy átlagos helyi(!!) közlekedésű – úgyis mondhatnánk Helyi Érdekű Vasút, ugyebár – hossza, úton egy külső városrészbe.

Csomagtartó

Spóroltunk. A helyzet ugyanis az, hogy most japánban magyarországhoz képest minden olcsó, de a tömegközlekedés (elnézést most már ez úgy PC, hogy közösségi közlekedés) továbbra is durva. Egy heti vonatbérlet 40 000 Ft/fő (igaz ezért picit jobb minőséget kapunk a korábban bemutatott shinkansenekkel és szerintem hangyányit nagyobb is a vasútvonalak kiterjedése, mint a magyar), a metró / busz / villamos / helyi vonat esetébe pedig távolság alapján kell fizetni, de Tokióban pl. 4-5 megálló 600 Ft és hát elég sok megálló van. Kiotó sem kicsi és bár a szállás nem volt távol a központi pályaudvartól nem akartunk oda elmenni, majd vissza az ellenkező irányba, túl a pályaudvaron, ahol az első célpontunk volt.

Az automaták egyszerűen működnek.

1. A’ ember kiválasztja, hogy milyen méretű helyet szeretne a csomagjához igazítva, berakja a cuccost, bezárja az ajtót.

2. Odaértinti a korábbi posztokban leírt Suica vagy Pasmo kártyát (esetleg kp-val fizet) és Kiotó esetében legkésőbb 6 órán belül visszajön a cuccért különben felárat fizet óránként (Ugyanez Tokióban azonos árért 4 napnyi tárolást ad). Nekünk persze mindegy volt, mert bőven belefértünk.

Ezt bizony végigálltuk. Szombat van, Kata Osakából figyelmeztetett minket, hogy ilyenkor a japánok is őrült kirándulásba kezdenek és ennél már csak a vasárnap lesz rosszabb.

De voltak ilyen aranyos, fotóért kiáltó helyzetek, mint a kismajom hátán kismajom. 🙂

Ez egy rendőrörs. Nincs túlcicomázva. Ezúttal még a kabalaállat is hiányzik.

Rögtön egy utcára meg valami fennforgás lehetett, mert az épületet körülvették az (aranyos) tűzoltóautó(CSKÁ)k.

Ez meg egy menő rendőrautó. Néhány nap múlva kiderül miért áll olyan magas talapzatot a felső villogó (valahol olvastam egy őrült ilyeneket gyűjtő magyar sráccal készült hosszú riportban , hogy a hivatalos teminus technikus:fényhíd).

Ezt már este le akartam fotózni, de csak reggelre jutott rá idő. Nem, az ajtó nincs résnyire nyitva, hanem így van bezárva. Alul olyan 2-3 centi, oldal ~1 a rés. Bárhol voltunk az ajtók így vannak illesztve, ebből arra tippelek, hogy szándékoltan.Igaz, bejárati ajtónál még ennyire durvát nem láttam. A lakáson belül azonban – azok alapján, amivel mi találkoztunk – teljesen általános. 

A földrengés felkészítőben olvastam, hogy gyakran van rengéseknél abból gond, hogy tűz üt ki, vagy a pincehelyiséget elárasztja a víz és beszorul valaki a veszélyes helyre, mert az ajtókeret az épület túéterhelésétől / törtmeléktől / statikai sérülésétől ráfekszik az ajtóra, amit emiatt nem lehet többé kinyitni. Emiatt rengésnél minden ajtót ki kell nyitni. Elképzelhető, hogy ehhez van köze ennek az ajtórés dolognak is?

2022.10.05. Sabbath

InneStől fogva

Este megint nekibátorodtunk és bementünk egy sokak által ajánlott helyre. A kihívás az volt, hogy angol nyelvű ajánlás nem volt közöttük csak japán. Ennek megfelelően nem is beszélt senki angolul. A hangulat és környezet viszont hibátlan volt. Egy izzig-vérig izakya. A pult kb. 70:30% arányban osztotta két részre a hosszanti oldala mentén a bárt. A kisebb rész jutott a vendégeknek. Ezt a kissebbet úgy kell elképzelni, hogy ahhoz, hogy Vandával leüljünk, nagyon komoly koreográfiát kellett bevetnie velünk együtt 4 embernek. Klasszikus japán ételbár hangulat még – ha igazán a mélyére megyaz ember -, hogy evés közben simán cigiztek mellettünk a nagyobbacska nemzeti dohánybolt – hogy adekvát példát hozzak – méretű helyen.

Üditők az elmaradhatatlan füles korsóban, hozzá vandának Yakisoba. Ja! Egy fontos kitérő:

Szomorúan kellett megállapítanunk, hogy komoly nehézségekbe ütközik japánban Vandának tészta ügyekben a kedvére tenni. Pedig nagyon várta, hogy az ázsiai konyhákban megszokott kézzel gyúrt hagyományos, vagy rizslisztes tésztákból milyen finomat eszik majd, hiszen ott a közelben a pad-thait, meg a csillió féle kínai tészta. Rá kellett azonban ébrednünk, hogy ez japánban nem divik. Itt bizony a tészát 99%-ban a ramen levesekbe teszik és onnan szürcsölik iszonyatosan hangosan vanda nem kis derültségére. De nem ez a gondja vele, hanem az, hogy így már nem jön be neki. Olyan azonban, hogy csak tészta és valami szósz, feltét, mint a fent említett közeli országokban, nem jellemző. Sőt, éppen vacsorát vadászva állapítottuk meg kb. a 15-ik bár kínalata után, hogy ilyen konkértan NINCS.

Aztán megint szerencsénk lett. Sétálgatunk a sötétben egyre inkább felhagyva minden reménnyel, amikor megszólít minket egy szuper kedves, szép fiatal lány és a haverja, hogy jól hallották? magyarok vagyunk?

-bEzony! 🙂

Ahogy Kata fogalmazott neki ki van hegyezve a füle a magyarra, annyira vágyja már 4 év folyamatos kintlét után. Osakában él, angolt tanít kisebbeknek. A srác – irtózat ciki, de elfelejtettem a nevét, olyan fáradt voltam – fél éve érkezett. Ő Kiotóban él – és egyben el is mondta, mit érdemes megnézni, mik a nehézségek a városban ha már holnap utazunk oda – és most keres munkát egyelőre kevesebb, mint több sikerrel, mert bár tényleg egy jóképű, szimpatikus legény, de a jobb alkarján egy szép, kiterjedt tetoválás van, ami erre felé nagyon visszaveti bárkinek a esélyét egy jobb állás megcsípésére (pl. egy szállodai recepciós). Első körben azt mondták neki hivatalosan, hogy tlaán egy jó szemétszedő állást sikerülhet összehozni.

Szóval tészta leves nélkül ügyben Kata mentőangyalként sietett a segítségünkre és reflexből vágta, hogy Yakisoba, amire keresnünk kell a térképen.

Így kanyarodhatunk vissza a fenti izakayára, ahol valóban volt ilyen. Mellé én rendeltem az osakai híres kis polipos golyókat, mert ilyen szerettem volna kipróbálni, nem a turistaövezetben. Finom volt, de nekem túl sok a majonéz (amit a japánok imádnak elég sok mindenen és mindenhez).

Vanda tésztáján szintén egy japán jellegzetesség tekereg a frisseséget szimbolizálandó, de szerencsére csak hő hatására, mint a valódi élet (maradványának) jeleként. A feltét neve bonito pelyhek: apró, szárított, tonhal csíkok.

All in all: Minden nagyon olcsó és finom volt, kivéve a cigifüstöt, de az sem volt halálos dózis, mntha kímélték volna a két turistát. 🙂

Bónusz leleplezés: Miközben japán tartalmakat kerestem a youtube-on, egyszer csak a – nyilván a topikhoz kapcsolódó – jobb oldali ajánlóban megláttam egy feltűnően ismerős arcot. Kattintok -> Szólok Vandának -> Ő nem a kedves lány, aki Oszakában segített nekünk? -DE! 😀 Kiderült, hogy egy Youtube sztár: https://www.youtube.com/@KataJapanbol/featured

ennyire simizni valóak. 🙂

…és vélhetően egy az egyben beférne az otthoni városi teLepjárónk csomagtartójába. 🙂 

Egyrészt megint itt a nem létező földszint. Sőt, itt SZINTET EMELTEK (Badum Tss!), mert már első emelet/földszint sincs, mert a recpeció egyből a “másodikon” van. Amit mi félemeletnek hívunk itthon.

Ingyen italótómatta volt a recin az alábbi kínálattal. Nyilván nem fogok kommersz dolgokra menni és bátran rányomtam a borzalmasan hangzó tejsav italra.

Így nézet ki és az íze is ilyen volt. Valami szélein habos, édesítőszeres, vízes-tejes horror.  Nem én vagyok a célközönség, de megkockáztatom, hogy úgy a nyugati világból általában kevesen.

Így köszöntött minket Oszaka a második este. Elaléltunk.