Kyotóban – ahogy Kata barátja Oszakában előre figyelmeztetett – a tömegközlekedési fő járgánya a metró kényelmes egyszerűségétől messze álló busz. A külvárosban angoltalan táblákkal. A Google maps is gyakran mondott butaságokat, ezért a sokadik buszt vártuk kb. 20 perce, hogy amikor elment megállapítsuk, erre IS jó lett volna felszállnunk. Ekkor érkezett a kedves ausztrál (mármint a hindit kiválóan beszélő ausztrálok közül) angyali kedvességű hölgy és a barátja, akikkel előbb csak fecsegni kezdtünk várakozás közben, majd tényleg szuper készségesen segítségünkre siettek. A barát kiválóan beszélt japánul (is) és együtt szálltunk fel a következő buszra, ahol kiszámolták, hogy pontosan mennyit kell fizetnünk. Kideürlt ugyanis, hogy bármilyen szögben érintem a Suica kártyát a jegynyomtató eszközhöz a buszon feltartva a sort, itt a korábbi vonallal ellentétben beolvasó hiányában nem fogja beolvasni. Itt szépen gombot kell nyomni, kinyomtatódik egy letéphető, nem túlzok,  1,5 x 1 centiméteres “jegy” három darab kandzsival és ezzel kell majd előre menni a leszállásnál a buszon elhelyezett táblázat alapján pontosan előre kiszámolt érmék társaságában. Hát ez tényleg nem túl smooth ügymenet.

De ilyen a mi szerencsénk! Jöttek a megmentők. Utána még az állomáson is  megkérdezték japánul a turist infóban az officert és elkísértek a megfelelő helyre vezető vágány bejáratához. 

Végül a menőtangyal a közös kép után apa-szív simogatóan megkérdezte, hogy készíthetne-e egy képet csak vandával, mert szerinte annyira szép. Készíthetett. 🙂

Babusz-ösvény befejező epizód

A bal oldalon megfigyelhető, hogy japán annyira gazdag ország, hogy pezsgős üvegek sarjadnak a fák törzsén.

Kishercegnőkre és ormótlan méretű öveggolyókra figyelmeztető tábla.

Ha valaki emiatt nem szeretné végiggyalogolni a teljes ösvényt, neki itt a kedves kertészek kiállították a teljes bambusztörzs-színspektrumot egy helyen.

BAmbuszlevél BÁlák!

Itt még elég egyértelműen nem porszívóztak.

MAN-DA-RIN bokrok! Érett mandarinokkal!

Ilyen van otthon?

Meglepetés-grund

Egy kanyar után egyszer csak feltűnt ez a játszótér a beépített kilátással.

Gyermekem és a kilátás.

Bambuszerdőbe bambuszmosdó dukál.

BAmbuszmosdó mellett BEton lábmosó a BEkoszolódott kis BEtyároknak.

Ez most kivételesen nem a WC, hanem a vészjelző-konfiguráció miatt. Van derékmagasságban egy az atomrakéta-indító, felhajtható burkolat alatt nyomógomb-formátumban, és plusz egy, ha már úgy kiütötte az embert a kardiovaszkuláris KO, hogy padlóLa került. Ott simán madzagon lógó húzóka. (Vagy félreértem az egészet és az elvarázsolt bambuszerdő határos Liliputtal.)

Megérkeztünk, ösvényezünk

Ennyien voltak. Imádtuk. 

Egy mini csigusz megpihent az igyekvés közben felfelé. Bazi magasak ezek a bambuszok, szóval megértem őtET.

Ez a bejárat eleje, itt kicsit aggódtunk, hogy ilyen csúnya drótkerítés lesz-e végig.

Ez középen egy sírdomb, ami sokszáz négyzetméterre terjed ki a föld alatt és éppen ásatássák. Nem látszik sajnos, de a kerítés pontosan olyan ívű, dombot formázó alak ezen a szakaszon, mint a sírdomb.

Ez ott a helyszínen kapott ihlettől vezérelve készítettem. Digitáls-vegyestechnika, 18 000 Eur.

Még egy kis piros, de már természet által előállítva – a zöld 9 zilliárd árnyalata közepette.

Ez még a bejáratnál tettetett vidámsággal, belül felzokogva a drótkerítések miatt.

Relaxált állapotban a drótkerítéstelen zen környezetben.

Térkép egy elmaradhatatlan fogyi figurával. Itt látszik, hogy minden szakasz más-más stílusú – természetesen bambusz – kerítésfonattal keretezett. Szám szerint 7-féle, mindegyik saját névvel és az inpiráció leírásával, úgy mint Takehogaki, Raikojigaki, Kaidogaki, Kaguyagaki, Mozumegaki, Teroadogaki (a sírdombos!),  Kofungaki. Nagyon kevés nyelvész diplomával a polcon is megállapíthatjuk, hogy a gaki japánul komoly valószínűséggel kerítést jelent.

Újra fotóművész vagyok. A csonkolt elszáradt törzset egy RAVASZ beállítással a másik elé helyezve egyfajta röntgenképet imitál a KIVÁGÁS. Az egyszerű mondanivaló miatt kedvezményesen: 9 000 Eur.

Sok fa.

Na ez is eltévedt az időben sajnos. Még odafelé – nyilvánvalóan hasonlóan a kerítésgyártó kisaparoshoz – IGYEKEZTÜNKBEN készült. 

Kerítéstípus-kavalkád és meghibásodott bambuszok.

Ide raknám még a végére a ‘90-es évek egyik neves, japán left-field pop (ha valakinek nem lenne meg: house-dub-raggie fúziós villanyzene), Dream Doplhin nevű csapatának számát, amit a címazonosság alapján feltételezhetünk, hogy az ösvény inspirált:

Ez csak úgy szép volt.

Ez meg nem, de érdekes:

Japánban olyan rend van, hogy az erdők összes fája be van számozva. 🙂

Leszálltunk a buszmegállóban és innentől gyalog tovább 20 perc.

Kiadó konténer-raktárak.

Emelkedőn felfelé

Kis folyócska.

Kezdődik egy családiházas övezet ilyen aranyos kis állatkákkal.

Ez sem egy tipikus belvárosi lakóház.

Csúnya beton, szép növények.

Bento box

Így hivatalos névvel illetve még nem esett szó erről. Így hívják a kész, elvihető (”take out”, nem “take away” :O) ebédeket. Valahol már amerikai oldalakon is összefutottam velük ilyen néven – ott is átvették. Bento boxnak hívják – néhány helyen – az USÁ-ban az (üres) uzsonnásdobozokat a webshopokban.

Szóval egy igazán külvárosi árakon operáló bento box ELŐÁLLÍTÓ büfébe futottunk. Az ilyen helyeken nem is lehet helyben étkezni csak belép a’ ember és ezt látja:

Meg ezt:

Igen, 950 Ft körül van egy ebéd rizzsel, rántott husival / hallal / rákkal , zöldséggel, nyavanyúsággal. Vanda egy ilyet kért, én pedig egy 270 forintos sültkrumplit és egy brutális adag, leginkább a kínai büfékben kapható amerikai szezámmagos csirkére hasonlító, nagyon finom valamit 500 forintnak megfelelő yenért. Ezután elsétáltunk a buszmegállóba, mert még mindig hátra volt 6 megállóhely és megettük a “buszpályaudvaron” (farkaséhesen végül a 2/3-át, mert a szerénytelen adagok miatt nem bírtunk többet).

Kyoto top3 látványosságának egyike az Arashiyama nevű bambuszerdő a városközponttól Észak-Nyugatra. Ezért megyünk mi bambuszerdőt nézni Dél-Nyugatra. Ahogy egy Reddit csoportban írták a Teredocho városrészben (korábban önálló falu) fekvő Take-no-michi bambusz-útvonal nem csak sokkal nagyobb és szebb mint az Arashiyama, de turisták is alig látogatják.

Amikor a központi kiotói állomásról kb. 40 perc helyi(!) vonatozás után megérkeztünk, nem lepődtünk meg. Tényleg olyan volt, mintha egy nagyon kis városban járnánk. Emberek is alig-alig és volt aki úgy megnézett minket, mintha UFO-k lennénk. Egyszer egy irdősebb úr lelassított autóval és kihajolva nézett., de volt olyan is, hogy egy sarkon befordulva hőkölt hátra egy jóember úgy, mintha hazaérve pillantott volna meg, miközben a feleségével az ágyban, a pizsamájában szivarozva heverészek.

Na ilyenek sem voltak eddig egyik nagyvárosban sem:

Játszótér.

Ha a legfrissebb bejegyzések érdekelnek: kattints ide 

Ha az elejétől szeretnéd olvasni, akkor ide kattints (Tumblr appból nem működik :().