14 nap ízlelőbimbó és ganglion túlterhelés a Föld túloldalán
Jelentem a varsói repcsitér teljesen rendben van. A mosdók tiszták voltak, minden van, ami kell. Hívtam a hotelt, hogy kérünk fuvart hozzájuk, az is simán ment. Mire megtaláltuk (egy rossz irányba útbaigazítás után) már ott is várt a kisbusz és 6-7 percen belül megérkeztünk a szállásra.
Bármennyit repültem eddig, sosem unok meg csodálkozni azon sem, hogy landolás után a többség felugrik, kipakolja a tárolóból a bőröndöt, felöltözik és görnyedve (belső üléseknél kis sem tud egyenesedni ugyebár), egymáshoz préselődve várják ki az akár negyedórát, mire el lehet kezdeni leszállni, hogy aztán azon keveseket, akik addig nyugodtan ültek úgyis az ülésük sorrendje szerint előre kelljen engedni. Pedig az tuti, hogy ez nem tapasztalatlanság, nincs ennyi első alkalommal repülő utas. Ösztön?
Az út olyan rövid volt, hogy nem is emlékszem hasonlóra. Pedig szerintem a Budapest-Bécs rövidebb, ilyen ugyanakkor mégsem rémlik, hogy érzésre amint elértük az utazómagasságot, elkezdtünk ereszkedni. Nem hittem el. Mondtam Vandának, hogy ez vagy a világ leghosszabb ereszkedése lesz, vagy korábban érünk oda. Az utóbbi történt.
A gépen késő utasokra kellet várnunk, akik végül be is estek hatalmas röhögések közepette. Egy magyar – ránézésre szurkoló – csapat 5-6 intenzíven tetovált, már nem szomjas legénnyel, akik aztán 3-4 sorban összes-vissza szétszórt helyükről hatalmas röhögések közepette, a geci, faszom és a hallod szavak közé ritkán, de másokat is beszúrva kiabálták át egymásnak, hogy ez mekkora “buli” volt. A gépen egyébként rajtuk és rajtunk kívül nem volt magyar. (Én mindeközben arról fantáziáltam, hogy inkább mi sem vagyunk azok.)
Az alábbi képen vélhetően egy Brüsszeli járat – hiszen nyilván minden Brussels Airline kizárólag Brüsszelbe indul. Azt reméltük, hogy Noémiék, akikről tudjuk, hogy ők is ma igyekeznek oda. Írtam is neki, hogy csak nem?.. Kiderült, hogy nem, mert már arról küldött egy fotót, ahogyan a politikailag híres brüsszeli csatornát fogva imitál lefelé ereszkedést. 🙂
Láthattuk a saját bőröndünket repülő nélkül repülni a levegőben a bepakolás során! Mások sem voltak szerencsésebbek. A kisebbek egész nagy íveket írtak le a berakodó bácsik jóvoltából.
Villámgyorsan ment a boarding, mert megelőzhettük a teljes sort (csak ketten! :O ) a priority FELjogosításunk miatt (insert napszemüveges smiley [ami persze emoji, csak öreg vagyok]). Vanda kicsit aggódott, hogy “de Apa, haragudni fognak ránk” – mármint a sorban állók. 🙂
2 éve repültünk utoljára, de még mindig kint van és számomra továbbra is megunhatatlan, hatalmas óriáplakátos SmartWater hirdetés, ami nem árul amúgy zsákbamacskát. Az, ami: Okos víz. Értsen ez alatt bárki bármit. 🙂 Nincs ennél tökéletesebb példázata annak, hová fejlődött a marketing a 21. századra. Ha most írnám a marketingpszichológia szakdogám, ma már inkább ezt választanám témának.
A soha ki nem haló, kerregő mátrix nyomtatók egy elhagyatott beszállókapunál.
A beszállás simán ment. Tök menő, hogy BUD Airporton most már nem kell kivenni a lapotpot, töltőket a kabinbőröndből (“egyedüliként a régióban, az önök kényelméért!”)
