-
-
Ülünk a vonaton
Ilyenek a jegyek: Mondtam, hogy enni lehet róla, nem csoda, hogy az utastárs fehér zokniban ücsörög (vagy anyukája mos rá). Így mutatja minden kocsiban egy monitor, hogy mit lát a masaniszta elől a vezetőfülkéből. Ez első “igazi” képen Japánról.
-
Segítségek
Egész rövid bolyongás után megtaláltuk a vonatunkat. Apró japánság: A vonathoz vezető mozgólépcső mellett állt egy kb. 60 plusszos reptéri alkalmazott néni, aki minden érkezőnek meghajolt és kinyújtott karral mutatta, hogy “erre tovább”. (Úgy értve, hogy az egyébként csak egy irányba mozgó mozgólépcsőre lépőknek.) Biztos ami biztos, kerestem valakit, hogy mindent jól írtam-e fel, jó
-
Épen, egészségben!
Megérkeztünk. Azonnal annyira japán minden, hogy szavak nincsnenek. Nem ám ész nélkül leözönlik a csorda a buszba, hanem szépen fehér kesztyűs “rendőrök” terelgetnek minket az amúgy is jól láthatóan felfestett csíkokon. A buszvezető bácsi (szintén fehér kesztyű tHermészetesen) meghajlással köszönt minden egyes utast, aki felszáll, majd ajtó bezár, indulás a terminálhoz. Útközben szuper aranyos kisautók!
-
Légtérben a Sziget fölött!
Teljesen és totálisan hihetetlen, de Japán fölött járunk. Még kb. 360 km Tokió, de 1016 km/ órával haladunk éppen, így ez már semmi. Ami viszont nem semmi (és az meg már akkor valami!), hogy mi mással, mint egy napfelkeltével köszönt minket az ország (totális asztronómiai képzavar, de engedtessék ez meg nekem ez az áldozat az
-
Már majdNEM.
Peking fölött járunk, még mindig legalább 3 óra a leszállásig és negyedjére próbálunk aludni, ezúttal már farmakológiai támogatással: volt nálam két fájdalom és lázcsillapító, aminek rám mindig altató hatása is van. Emiatt aztán én bevágtam egy egészet (amúgy is fáj a torkom napok óta), Vanda pedig kapott egy felet. A kísérlet eredménye: újabb sikertelenség. Pedig
-
A függöny és ami mögötte van.
Megint egy kicsit időhurokban, mert ezek a képek még a felszállás előtt készültek. Szóval: a boldog tudatlanság állapota. ..desajnos: 😀 Egyébként sokkal kevesebbet és kevésbé zavaróan sírt, mint a jobb oldalamon ülő lengyel fickó, aki ugyan egyáltalán nem sírt, viszont nyitott szájjal üvöltve horkolt kb. a legsikeresebb (szintidő ~15 perc) alvás-próbálkozásom közben. A többi próbálkozásról
-
The other side
Lesifotók a másodosztályról. Nekik háttámla-tévé van, és sokan vannak egyben – a népek. Az ő vacsijuk: Ez is.
-
Evés, ivás, evés.
Második, nagyobb kör. Bal felső tányártól indulva: Vanda még kért 2 óra múlva egy levest – de utólag inkább nem gondolta komolyan. Itt látszik, ahogyan nappaliból az éjszakai féltkébe repültünk, miközben a “saját óránk” szerint még bőven koradélelőtt volt. A WC-ben ilyen aranyos kis virág szépeskedik.
