Lotteria a japán McDonalds (vagy BK)

Oszaka óta vágytam kipróbálni az 1977-ben alapított Lotteria, a reklámot idézve 300% sajtot tartalmazó, Erkölcstelen kódnevű sajtburgerét. A leírás szerint a 8 mm-es, sózott, borsozott és oregánóval kevert marhahús pogácsára olvasztanak egy közelebről nem pontosított sajtlapot (sárga), majd az egész alá és felé kerül egy-egy nagy adag hokaidói camambert-ből, fehér cheddarból és mascarponeből álló olvasztott sajmix. Akinek erre nem indul be a nyálelválasztása, az nem ember:

Így nézett ki a valóságban, sült krumplival:

További érdekességek az egész nap sütött, sok tíz liternyi pálmaolajtól nehéz levegőjű gyorsétkezdék japán verziójából:

Mivel dohányozni éttermekben márpedig KELL, ezért a cigiseknek egy külön kis nagy akváriumot hoztak létre:

Újabb bizonyíték – ha a sushi létezése önmagában nem tenné nyilvánvalóvá -, hogy a japánok másként kezelik az ételek eredeti, előkészítetlen, nyers állapotát. Míg mi kb. olyan tabuként állunk hozzá, mint a halálhoz és inkább mindenki azt szeretné hinni, hogy a grillcsirke egyszer csak LESZ, de minimum így kel ki a tojásból, addig ők kifejezetten ínycsiklandó, étvágygenerátorként gondolnak az originális állapotra. Legalábbis az, ahogyan a tálcán elhelyezett – evés közben nézegethető – reklám fesztelen nyíltsággal büszkélkedik a hamburger buci eredeti, nyers tészta állapotával, nem beszélve az éppen csak nem véres, darált marhahúsról, meglehetős egyértelműséggel támasztja alá az európából nézvést perverz ízlés valódiságát.

De előtte még egy LMBTQ-spagetti homlokzat:

Nem sokkal ezután futottunk bele egy pláza előtt ebbe a kínálatba. DVD-k és CD rettenetes mennyiségben az 1950-es évek alkotásaitól max.1990-ig. Zeneileg Elvis Presley és Body Hollytól az alábbiakig, filmekben pedig a Casablancától, Marilyn Monroe főszereplésével készült alkotásokon át a Breakfast at Tiffany’s-ig.

Euróritmus legjobb ütései, alább phil collins valamelyik nyilvánvalóan szintén kiváló albumáig.

Queen, de gyanús, hogy itt tévedtem és ez valami, a fenti időintervallumon túli, Mercurytlan utózönge-turné.

De előtte még megint egy reklám kép csal a feszültség fokozás miatt. Szóval alább egy kép egy repedt sátortetős házól, ami sajnos nem tudom, mi a nem tudom, milyen irodaház árnyékában.

No ez kérem az akciónk helyszíne. Egy több oktatási intézménynek is helyt adó, a impozáns épület toronyház, vagy hivatalos nevén a városról elnevezett Sola City Academia

Az alábbi felirat szerint az 5. emeleten pont mindenféle dolog történik, de több emeletet foglal el pl. a szintén itt székelő Digital Holywood Egyetem is. Nekem úgy jött le, hogy alapvetően művészet oktatási intzémények.

Nosza! – gondoltuk. Mi sem lenne klasszabb móka, mint megpróbálni belógni. Én az elévülés miatt már őszintén bevallhatom, máskor is elkövettem hasonló kihágásokat budapesti közintézményekben. Az utolsó alkalommal pl. egy haverommal a SOTE egyik előadására lógtunk be, ami olyan gyors lefolyású kaland volt, mint egy közönséges felsőlégúti megbetegedés. Az érdekfeszítő medicina oktatás helyett ugyanis a köszönést követően azzal folytatta a professzor úr, hogy kérem vegyenek elő lapokat, a legutóbbi alkalommal megbeszélt zárthelyi dolgozattal kezdünk. Így bár kísértett néhány másodpercig  egy ovis tréfa gondolata,hogy üljük végig és a végén valami infantilis üzenetet és/vagy rajzot adjunk be, végül inkább azzal lendülettel elhagytuk a hatalmas előadót.

Hasonlóan rövidre szabott lett sajnos ez a kaland is. Mondtam Vandának, hogy annyi a titok, hogy határozottan kell haladni,de olyan lendülettel, hogy inkább 75, mint 90 fokot zársz be a talajjal,  amiből bármelyik kétkedő portásnak azonnal kivilágik, hogy isten ments feltartani azt, akinek ilyen fontos elintézni valója van, ráadásul ránézésre is nyilvánvaló, hogy tudja a célját. “Ha rádnéz, nézz vissza ne sunnyogj, és köszönj rá, de hangosan, mert te jogosan vagy itt!” Ennyivel felvértezve beromboltunk a talaj szint alatti bejáraton, sikeresen át a portán és el is értünk egy keresztfolyosóig, ahol továbbra is látványosan céltudatosan, de sajnos azonnal rossz irányba fordultunk. Előttünk egy srác nyitotta a csak kártyával működő üvegajtót – talán még előre is engedett, nem emlékszem pontosan – azonban a hosszú folyosónak csak a végén volt 2 ajtó, az is mindkettő lift. Az egyik nyitva volt, be is léptünk, találomra nyomtunk egy gombot, majd még néhányat, de mindhiába. Persze, kártya kell ehhez is – gondoltam. Ekkor utolért minket az udvarias hallgató (vagy tanár), aki belépett mellénk, odaérintette a kártyáját az olvasóhoz, majd megnyomta az 1-es (nyugatiul: földszint) gombot. Isteni szerencsénk volt megint. 🙂 Azzal lendülettel léptünk ki a liftből – ezúttal mintha viszonozni akarnánk, őt engedve előre a korábbihoz hasonló folyosón, mert sejthető volt, hogy kártya kell a kijutáshoz is. Az aulán pedig már teljes lazasággal sétáltunk keresztül a sikertelen próbálkozáson búslakodás helyett inkább arra koncentrálva, hogy mennyivel kínosabbra is fordulhatott volna a kaland, ha a kedves, de lusta jó ember nem csak 1. emeletet liftezik, hanem a fennmaradó kb. 30 valamelyikére indul.

Az egyetemmel szemben botlottunk bele a környező városképbe nem tökéletesen belesimuló Szent Feltámadás katedrálisba. Orosz ortodox eredetű épület, 1891-ben adták át és kevéssé meglepő módon a bizánci jegyek domináltak a tervezésekor, de láthatóan csempésztek bele egy kevés románt, sőr reneszánszt is az eklektika érdekében – igaz, bár Jézus római és bizánci hívei sok mindenben nem értenek egyet, közös jellemzőjük, hogy soha nem voltak vádolhatóak purista megközelítéssel, ha építészertől (vagy bármi másról) van szó. 🙂

Sétálunk tovább – még mindig kicsit hitetlenül – azzal a céllal, hogy oké, akkor keressük meg a szállodát, ahol korábban aludtunk így végleg bebizonyosodik, hogy ugyanott vagyunk. Megtaláltuk, de ez még semmi, mert pár méterre tőle ugyanahhoz az épülethez ugyan úgy tűzoltók és rendőrök vonultak ki mint kb. 1 héttel ezelőtt (azt hiszem, sajnos akkor nem fotóztam, mert igyekeztünk Oszakába).

Ez meg egy újabb offtopic bónusz: csúnya házfal szép falfestménnyel.

Én szóltam, hogy az ételreklám SZERVES része a nyers állapot, mint a kész étel elfogyasztására csábító megjelenés:

Ez egy másik helyszín. Biztos nagyon finom lesz amúgy, de azért lássuk be, itt azért még nem érzi át a (nyugati) ember úgy igazán, nyálelválasztást megindító módon, hogy a halott, nyálkás, pikkelyes állatból milyen ínycsiklandó fogás készül majd.

Ugyanitt – mármint a környéken – egyszer csak minden üzlet sífelszerelést árusító hely volt. :O Csak kettőt fotóztam, de hozzávetőleg 6-8 ilyen bolt mellett mentünk el. Végül is fogyasztóként nekem szimpi. Itt akkor tényleg csak árral és szolgáltatás-minőséggel tudnak versenyezni.