Tag: Utazas

Ilyen kövek jelezték, ha az adott ponton nem szabadott tovább haladni. Nem kellenek az otromba, a zent megzavaró műanyag táblák, ha egy ilyen egyszerű üzenetről van szó.:)

Ezek meg már a teaház múzeumban (még mindig a japánkerten belül) készült lesifotók, mert fotózni tilos.

Az megvan, hogy az őrült teakultúra része az is, hogy annál értékesebb egy edény, minél többször javították szakavatott kezek egy-egy törés után?

Egyszer használatos papucs, papír felsőrésszel. Csak ebben lehetett bemenni a múzeumba. Ugyanakkor mindegyik nejlonba. Erről a sokadik kettősségről fogok még írni egy kirohanást. Tényleg nagyon durva. Egyszerre természetimádók és -károsítók. (Ha rosszindulatú lennék, nekem az lenne a summa, hogy minden az embernek van alárendelve és a természetközpontúság sem a temrészet tisztelete miatt van, hanem mert eredeti állapotában szép az embernek.)

Ez a múzeum tornácáról egy kép. Kiváló idő, nagyon szép látvány, madácsicsergés.

Na itt aztán már indul a szarvasokban fetrengés. (Pedig még nem is tudtuk, hogy lesz ennél is fokozottabb élmény.) Mindenhol ott voltak, és tényleg megtanulták a két legfontosabb trükköt: Ha kérnek eleséget (200 yenért árulták több helyen) akkor odajönnek és bólogatni kezdetenek, hogy “igen, ÉN kérnék.” (lásed az uccsó videó). A másik, ha az ember felemeli mindkét kezét a feje fölé kinyitott tenyérrel, akkor megértik, hogy vagy elfogyott, vagy nem akar a rohadék adni.

Ez már az óriásbuddhához vezető út kapuja.

De ki készítette a képeket? Tehetné fel a kérdést ÖN. Nem, nem simán egy véletlenszerűen kiválasztott és megkért helybéli, hanem két, teljesen meglepő módon magyar jóember. András és az édesanyja Orsi. Meglepődtünk erőssen és a találkozás örömére – még a szarvasetetős helytől –  együtt mentünk el a buddháig. Orsi budapesti nyugdíjas, András a fia, aki németországban él 15 éve és együtt jártják a világot két családtagjuk – ahogy ők fogalmaztak – társaságában, ami két, András táskájában utazó plüssállatka.

Bár nem igazánn a buddhista szellemhez de végül is japánhoz, mint harcművészetekben közismerten erős országhoz illeszkedve köszöntöttek minket egy rögtönzött bemutatóval a hímek.

Ez itt még mindig a szentélyhez vezető út.

Ez meg már nagyon az, kicsengettük a belépőt is.

Tényleg nagy buddha. Bárhogy forgattam a telefont, meg a videót, nem adja vissza, hogy milyen a közvetlen talapzatánál állni egy 15 méteres szobornak.

Közreműködtek még: Szörnyszellemharcosok. Szintén nem kicsik.

Két ilyen között az épület makettje (mondjuk ha valamiből bőven van az itt élő szerzeteseknek az a fa és az idő).

Az utolsó képen egy szerencse / kívánság teljesítő doboz. Koncentráltam erősen, de nem sikerült megfejtenem a módszertant. A következő törént: Fizetésért kapunk 1 hosszú pálcikát és egy dobozt. a pálcikát felül bedobja egy pici lyukon. Megrázza a dobozban – szerintem itt volt a pont, ahol a varázslat elvárt kimenetét be kell jelenteni a szellemeknek -, majd ha minden jól ment, újabb kis rázás után alul egy megfelelő, szintén apró lyukon ki kell hulljon a pálcika. Ha nem hullott ki, az igényünket elutasították (Lehet újra a kasszához fáradni, vagy elfogadni), ha kiesett, akkor dörzsölhetjük a tenyerünket, mert hamarost érkezik az áldás.

Vanda, Orsi, András, én. András, mint harmadik alkalommal japánban járó tapasztalt utazó utolsó és egyben legfontosabb tanácsa volt, hogy a Maid Cafékat ki ne hagyjuk, ha visszamegyünk Tokióba, mert “az egy másik világ”.

Őzikék, szarvasok végtelen mennyiségben, illetve egy offtopik szőrös fa. (Majd valaki megszakérti, de nekem gyanús, hogy a fa ezt nem élvezi. Valahogy inkább tűnt parazita-áldozat viszonynak a fásszárú részéről, mint vidám szimbiózisnak.)

Utolsó videóról kedvencem, ahogy az elején Vanda előrehajolva hangsúlyozó tanárnéni pózban megfeddi az erőszakosabb balról közelítő hímet, aki erre jó diákként hirtelen a elmerülve kezd vizsgálni a földön egy nem létező dolgot, hogy aztán meglepődve nézzen fel, mint, aki ott sem volt, ergo biztosan összetévesztették valakivel.

Ezt küldeném a késrajongó barátaimnak és mindenkinek, aki szereti. (a Cutlery egy létező szó, vagy a világ legjobb üzlettípus elvnevzése?)

…ha akarok átmegyek, ha akarok álldogálok még itt kicsit. Én itt védett vagyok, apám! Ha sietős, lehet menni gyalog! (esetleg kesztyűtartóba bekészítve tartani egy adat szarvasnasit)