Szemetelés és nemi identitás felfedezése egyhelyütt.
Tag: Utazas
-
-
Magasles
Állóképen a tavacskájuk benne az elmaradhatatlan koi pontyokkal.
Déli pihenő a domboldalban
Magyarázó ábra Kyotoról.
Valóság, középen egy apró Vandával.
…aki itt már jobban kivehető
Kapaszkodó
Majomkodás 1.
Majomkodás 2.
Ez az etetőházi italkínálat jobb oldalon középen a fergeteges tejsav üditővel. Mellette a pultnál lehetett vásárolni mogyorót és banánkarikákat (100 yen) az etetéshez.
Az etetőházban egyébként nem majmok voltak, hanem emberek. 🙂 Bentről lehetett kifelé etetni a saját testi épségünk érdekében rácson keresztül ráadásul egy ilyen tévé társaságában:
-
Felértünk
-
Még egy kis dramaturgiai feszültségfokozás a majmok előtt egy videóval az útról és a joggal türelmetlen leányom narrációjával.
-
A valódi célunk egy park a parkban
Itt a bejárat és bizony: megint majOmok. 🙂
A lépcsők után kicsit kifulladva (mit tudtuk még mi akkor, hogy mi az a kifulladás!), balra a pénztár, furcsán lihegő visszatérőkkel. (Kergették a majmokat?)
MEgint MEglepően MEredek árak.
Valami nem tetszik a majomnak – a képen lévőnek.
Hátööö.. Biztos a lépcső tetején.. (nem)
Úgy látszik a majmok szeretik a szép környékeket.
Mégsem a lépcső tetején.
“Shrek, ott vagyunk már?”
JÉZUS ISTEN! Nooooormális?!
35 perccel később, vérhabos hörgés közepette megpillantottuk az utolsó lépcsősort és egy majmot.
-
Arashiyama és környéke
Lehet(ett volna) menni hajós túrára.
Meg ilyen szép épületek, ilyen szép fákkal.
A Katsura partja.
-
Arashiyama park a Katsura folyóval. Nem mondhatjuk, hogy Kata nem szól előre a vasárnapi tömegről. A videó elején meg egy másik, szintén 20-as éveiket taposó hagyományörző pár sétál.
-
Buszozunk tovább
Már elmaradtak a toronyházak, itt vannak az alacsonyak és másképp szépek.
Kispál és retro rajongóknak: Nyugdíjjas bérlet, amit “biztos a bérlet tokba’ hord.”, de mi – bár vasárnap nap – nem ettünk palacsintát.
Még vidékebb:
-
Még a belvárosban, de rögzítenem kellett ezt a szép kórus művet a magas, frissen csengő női hanggal a felvételről, és a buszvezető mély, lakonikus figyelmeztetésével minden egyes megállónál. (Egyébként az dobja rá az első követ, aki napi 100-adjára vidámabban mondaná. Ezen a vonalon csak odafelé volt vagy 25 megálló és gyanítom, hogy vissza is megy. Ne adj’ Isten naponta többször.)
-
Buszozás Bélatepre és Inemuri
A mai első cél megint Kiotó szélén van, szóval hosszú buszozás következik a stresszel, hogy képesek leszünk-e azonosítani a középső ajtón felszálláskor: fecninyomtatóval vagy kártyaolvasóval állunk szemben.
Mondhatnám, hogy kevésbé stresszelt a jóember és előtte ülő párja (nem látszik a képen, de szintén alszik). Délelőtt 10-kor. Úgy, hogy kettő megállóval korábban kezdődött a busz útvonala. Tényleg megsüvegelendő a gyorsaság és helyszín-függetlenség, amellyel a betanított – mert másképp nem lehet – Álom Manó fátylat húz a japánok arcára. Erről lesz is még képen bőven, mert lenyűgöző.
Kis szociológiai gyorstalpaló, hogy annyira elfogadott sőt, érzésem szerint respektált tevékenységről van szó, hogy külön neve van: Inemuri.A tisztelet abból adódik, hogy aki ennyire fáradt, az nyilván rengeteget dolgozik -> megérdemli a tiszteletet. Olvastam róla olyan cikket, ami szerint a tökélyre fejlesztése önmagában művészet (valami olyan címe volt, hogy Inemuri is a true art) és emiatt sokkal jobban tolerálják, ha mellékhatásként meeting közben, iskolában így elszunnyad valaki. A praktikus indokokkal kapcsolatban meg annyit, hogy ekkora városokban a többség tényleg iszonyatosan sok időt tölt utazással. Szóval kb. 5 perccel felszállás után az alany állapota:
