14 nap ízlelőbimbó és ganglion túlterhelés a Föld túloldalán
Hazafelé tele hassal még egy kvázi kabuki előadást (klasszikus japán színház, amiből mint müvvelcségileg kötelező kört egyszer végignéztem egyet youtube-on, de ha újra át kellene élnem, én kérem vágyakozástól könnyes szemmel gondolnék bármelyik 4-5 órás Wagner operára).
Jó, most így belegondolva nyilván inkább kínai árnyékszínház, de ott van az már egy sárga-tengernyire egymástól. Mutatom:
Az út olyan rövid volt, hogy nem is emlékszem hasonlóra. Pedig szerintem a Budapest-Bécs rövidebb, ilyen ugyanakkor mégsem rémlik, hogy érzésre amint elértük az utazómagasságot, elkezdtünk ereszkedni. Nem hittem el. Mondtam Vandának, hogy ez vagy a világ leghosszabb ereszkedése lesz, vagy korábban érünk oda. Az utóbbi történt.
A gépen késő utasokra kellet várnunk, akik végül be is estek hatalmas röhögések közepette. Egy magyar – ránézésre szurkoló – csapat 5-6 intenzíven tetovált, már nem szomjas legénnyel, akik aztán 3-4 sorban összes-vissza szétszórt helyükről hatalmas röhögések közepette, a geci, faszom és a hallod szavak közé ritkán, de másokat is beszúrva kiabálták át egymásnak, hogy ez mekkora “buli” volt. A gépen egyébként rajtuk és rajtunk kívül nem volt magyar. (Én mindeközben arról fantáziáltam, hogy inkább mi sem vagyunk azok.)
Az alábbi képen vélhetően egy Brüsszeli járat – hiszen nyilván minden Brussels Airline kizárólag Brüsszelbe indul. Azt reméltük, hogy Noémiék, akikről tudjuk, hogy ők is ma igyekeznek oda. Írtam is neki, hogy csak nem?.. Kiderült, hogy nem, mert már arról küldött egy fotót, ahogyan a politikailag híres brüsszeli csatornát fogva imitál lefelé ereszkedést. 🙂
Láthattuk a saját bőröndünket repülő nélkül repülni a levegőben a bepakolás során! Mások sem voltak szerencsésebbek. A kisebbek egész nagy íveket írtak le a berakodó bácsik jóvoltából.
Villámgyorsan ment a boarding, mert megelőzhettük a teljes sort (csak ketten! :O ) a priority FELjogosításunk miatt (insert napszemüveges smiley [ami persze emoji, csak öreg vagyok]). Vanda kicsit aggódott, hogy “de Apa, haragudni fognak ránk” – mármint a sorban állók. 🙂
2 éve repültünk utoljára, de még mindig kint van és számomra továbbra is megunhatatlan, hatalmas óriáplakátos SmartWater hirdetés, ami nem árul amúgy zsákbamacskát. Az, ami: Okos víz. Értsen ez alatt bárki bármit. 🙂 Nincs ennél tökéletesebb példázata annak, hová fejlődött a marketing a 21. századra. Ha most írnám a marketingpszichológia szakdogám, ma már inkább ezt választanám témának.
A soha ki nem haló, kerregő mátrix nyomtatók egy elhagyatott beszállókapunál.
A beszállás simán ment. Tök menő, hogy BUD Airporton most már nem kell kivenni a lapotpot, töltőket a kabinbőröndből (“egyedüliként a régióban, az önök kényelméért!”)
Elképesztő szerencsével indult az… indulás.
Előrelátóan – de mégsem elégé – közel egyhónappal előre megrendeltem a japán adatkártyákat, amiket a megérkezés után használunk majd, mert Japán híres arról, hogy korlátozottan van ingyenes wifi. Az átlagos hotelekben, ha elérhető, nagyon lassú, egyes források szerint esetenként meghatározott ideig elérhető csak (10-20-30 perc) aztán ledob és újra kell csatlakozni.
Szóval indulás előtt egy nappal hívtam a postát, hogy a követés alapján úgy látom Vecsésen van (előtte 1 hétig Budaörsön). Azt mondták (kicsit felháborodva a sürgetésre utaló kérdésen), ne is álmondjak róla, hogy 1 nap alatt megérkezik.:( Értsd: Váljék egészségemre a kidobott 30 000 Ft!
Aztán valami okból mégis megnéztem indulás előtt kb. 20 perccel a követési oldalt és kiderült, hogy a Zugló 1-es postán van. Rohanás oda! Ott megtudtam, hogy a mégsem ott, hanem a postásnál van. Rohanás haza árgus szemekkel fürkészva a postásokat! Kiderült, hogy ott a postaládában. I feel lucky today!
