Tag: 10.29.

Szóval tényleg olyan érdekes ez a kettősség mindenhol. Egyszerre számos dolog iszonyatosan megbonyolítva (azt akartam írni, hogy európai mércével, majd ki akartam javítani nyugati kultúrára, végül rájöttem, hogy az egész bolygón kivételesek ezekben az ügyekben), másrészt és ugyanakkor érthetetlen módon elsuhant egy-egy szokásuk, eszközük, technológiájuk mellett az idő. 

Milyen már az, hogy egy replőgép műszerfalra hajaz a wc vezérlés, de mondhatnék egy egyszerű vízmelegítő panelt is (később lesz kép), ami zenélve kapcsol be és van rajta minimum 8 gomb (amire nálunk 1 db ki/be, mert minek több?), plusz természetesen kijelző és akkor mindezek mellett LÁNCON A GUMIDUGÓ. És milyen láncon! Autentikus 80-as évek szockó idők beli láncon! a kis gömbökkel! Most komolyan a digitális hőmérsékletvezérlés mellé mennyire lenne nagy kihívás a bowdenes túlfolyósapka tekergetős cucc, ami a dugót felemeli és lesüllyeszti? 

És most ne értsen senki félre! Semmi gond a gumidugóval és a lánccal. Ez sosem fog elromlani, mint a bowdenes csillogós dugó. Csak a kettőség. Hogy az autó egy fele egy Hyunday Ionic, a másik meg egy talicska.

És az utolsó kép a mai hosszú napon a csipkefüggöny-zoknis kislányról.

A híres osakai palacsinta és az árus, aranyos kis lábas autóval. 🙂 A tészta kicsit ropogosósabb, ha lehet ezt így mondani. De semmiképp nem törik és olyan édes mint itthon. a töltelék millió féle lehet. ez itt eper, tejszíhab (nem palackos, házi!), vanília sodó, csokikrém (azt nem kértük).

Ez is egy szép épület.

Az két poszttal ezelőtti utcaképeknél látszik a Taito torony piros alapon fehér Invaders ürlény logóval a tetején. Ez egy arcade centrum 5 emeletnyi helyszínnel. Külön emelett a karral kihalászható ajándékot – többnyire plüss állatos – tartalmazó gépeknek, fentebb szimulátorok és verekedős játékok, egy következő szinten csak ritmus-játékgépek (dob, tánc, gitár, stb). Az utolsó előtti szinten nyerőgépek, legfelül pedig beöltőzős emelet.

Ilyen japán-szélességű mozgólépcső vezetett fel a szintek között.

Itt a jobb oldalon a logó. Az ötödik emeltnek kiírt Brooming fogalmam sincs milyen angol jelentés szerint az, ami ott történt (mindjárt mutatom).

Szimulátorok, csak újabbak mint amiket otthon láthatunk

Hát ebből nem sok látszik, de ez egy nyerőgép

Ez meg döbbenetes mennyiségű coinunk, amit 1000 yenért kaptunk. Volt 1 kiló minimum. A probléma csak annyi volt, hogy mint kiderült, megint nem sikerült megérteni magunkat az “angolu tudó” alkalmazottal, mert bár határozottan körbemutattam (rászoktam mostanra, hogy minden mondatomra ráerősítek azzal, hogy rövidebb jelenetekben egyfajta mozgásszínházként elő is adom), hogy akkor ez mindenhová jó lesz és ő határozottan bólogatott, utólag kiderült, hogy úgy értve mindenhová csak arra a 4 nyerőgépre, ami itt körülöttünk van.

Na nem baj! – gondoltam. Legalább – amekkora szerencse kísér minket eddig végig az úton, megnyerjük a következő utunk költségét is. Sajnos azonban kiderült, hogy ami egyszer coin volt, az coin is marad. Abból yen, vagy USD, de még forint sem lesz soha többé. Tehát valaki nyer egy rakat pénzt, ahogy ezt természetesen – már meg sem lepődtünk – velünk történt, az egy dolgot tehet: addig játszik, amíg végül csak el nem veszíti, még ha olyan nagy erőfeszítésébe is kerül, mint nekünk.

Az ötödik emelet, ahol Broomingolt egy csomó lány, szépen kisminkelve egymást, és angyal, bejárónő és millió más féle jelmezekben. (Többet nem mertem fotózni, mert aggódtam, hogy azt hiszik valami beteg lesifotós vagyok.)

De ezt jobban, vagy másképp imádom. Minden méteren ott vannak az úgynevezett izakya helyek. Ezek kis bárok, ahol inni és enni is lehet, de ahol 15 ember elfér az már óriásinak számít. A legtöbb 4-5 ülőhelyből áll közvetlenül a pultnál és külön asztal nincs. Van, amelyik nem is utcafronti, hanem úgy kell felmenni egy emeletre, vagy le valami pincébe. Fergeteges hangulata van ezeknek, amikor a függönyt félrehajtva belép az ember. Van ahol étlap sincs, hanem 2-3 ételt készít a “mester” attól függően, hogy aznap miből talált a legjobbat a piacon.

Ez várt minket, amikor kiléptünk a metrófeljáróból a shinjuku negyedben. Elképesztő reklámhang-kakofónia, amit tovább növelt egy utcai neo-punk zenészcsapat. ezek a teljesen megment “zenék” egyébként hatalmas szubkultúrát alkotnak errefelé. az a különbség közöttük és a “hagyományos” punk között, hogy míg qz utóbbiban csak az énekhang szépségének és pontossága -óvatosan fogalmzva -másodlágos, de legalább 2-3 akkordot tudnak a zenészek alápengetni, addig ezekben az újhullámos japán neo-punk csapatokban szándékoltan olyan a kíséret is, mintha egy csapat érdeklődőbb személyiségű csimpinek adnának hangszereket és megmutatnák nekik, hogyan működnek.

És hát persze. Az űrvécék. Itt a Yakunikuban nem volt éppen a legtisztább a környezet, de a wc itt is japán. Az egyetlen szerencse, hogy a rengeteg kanji feliratú gomb mellett a tartály oldalán jól kivehető az öblítőkar (persze, ha valaki előre tájéékozódik és nem ülve próbál dolgavégeztével keresgélni :)). 

Ez is – úgy látszik – egy japán dolog: mindenhol monomolekuláris vastagságú  wc papír, de tényleg annyira, hogy áttetsző. Ez is egy közgazdasági-szemöldökfelvonásom volt mindig is, ha otthon láttam valahol, mert értem, hogy olcsóbb, de kérem szépen, akkor ebből mindenki többet fog használni és 2 rétegűből maga hajtogat 4 rétegűt -> árban ugyanott vagyunk, csak gyakrabban kell cserélni és venni.