-
Így köszöntött minket Oszaka a második este. Elaléltunk.
-
Itt van egy kis időhurok, mert benne van még a narai APA hotel (sok van egyébként japánban (is) belőle) és a bennem élő óvodás mindig felkuncog, ha meglátja a logót.A másik videó és kép viszont már újra Oszakában.Az előbbiben nekem élőben újdonság az eddig csak filmen láttot, szeparált, gyalogos sorompó. És persze a szokásos japán
-
Haggyadmá’ magaDAT
…ha akarok átmegyek, ha akarok álldogálok még itt kicsit. Én itt védett vagyok, apám! Ha sietős, lehet menni gyalog! (esetleg kesztyűtartóba bekészítve tartani egy adat szarvasnasit)
-
Késpornó
Ezt küldeném a késrajongó barátaimnak és mindenkinek, aki szereti. (a Cutlery egy létező szó, vagy a világ legjobb üzlettípus elvnevzése?)
-
Őzikék, szarvasok végtelen mennyiségben, illetve egy offtopik szőrös fa. (Majd valaki megszakérti, de nekem gyanús, hogy a fa ezt nem élvezi. Valahogy inkább tűnt parazita-áldozat viszonynak a fásszárú részéről, mint vidám szimbiózisnak.) Utolsó videóról kedvencem, ahogy az elején Vanda előrehajolva hangsúlyozó tanárnéni pózban megfeddi az erőszakosabb balról közelítő hímet, aki erre jó diákként hirtelen a
-
Vanda, Orsi, András, én. András, mint harmadik alkalommal japánban járó tapasztalt utazó utolsó és egyben legfontosabb tanácsa volt, hogy a Maid Cafékat ki ne hagyjuk, ha visszamegyünk Tokióba, mert “az egy másik világ”.
-
Tényleg nagy buddha. Bárhogy forgattam a telefont, meg a videót, nem adja vissza, hogy milyen a közvetlen talapzatánál állni egy 15 méteres szobornak. Közreműködtek még: Szörnyszellemharcosok. Szintén nem kicsik. Két ilyen között az épület makettje (mondjuk ha valamiből bőven van az itt élő szerzeteseknek az a fa és az idő). Az utolsó képen egy szerencse
-
Közel a buddhához
Ez már az óriásbuddhához vezető út kapuja. De ki készítette a képeket? Tehetné fel a kérdést ÖN. Nem, nem simán egy véletlenszerűen kiválasztott és megkért helybéli, hanem két, teljesen meglepő módon magyar jóember. András és az édesanyja Orsi. Meglepődtünk erőssen és a találkozás örömére – még a szarvasetetős helytől – együtt mentünk el a buddháig.
-
Na itt aztán már indul a szarvasokban fetrengés. (Pedig még nem is tudtuk, hogy lesz ennél is fokozottabb élmény.) Mindenhol ott voltak, és tényleg megtanulták a két legfontosabb trükköt: Ha kérnek eleséget (200 yenért árulták több helyen) akkor odajönnek és bólogatni kezdetenek, hogy “igen, ÉN kérnék.” (lásed az uccsó videó). A másik, ha az ember
-
Teamúzeum
Ezek meg már a teaház múzeumban (még mindig a japánkerten belül) készült lesifotók, mert fotózni tilos. Az megvan, hogy az őrült teakultúra része az is, hogy annál értékesebb egy edény, minél többször javították szakavatott kezek egy-egy törés után? Egyszer használatos papucs, papír felsőrésszel. Csak ebben lehetett bemenni a múzeumba. Ugyanakkor mindegyik nejlonba. Erről a sokadik