Úgy terveztük, hogy mivel 22:35-kor indul a gép, 20-kor indulunk a repitérre, így amikor este 6 körülre járt az idő és már sötétedett is, elidnultunk vacsit keresni.
A közelben volt egy turista szédítőnek kinéző bevásárló utca, kis beülő büfékkel, közepes (japán) méretű éttermekkel, utcai árusokkal, a bejárat mellett jobbra Korda Gyuribácsi elveszett, japán ikertestvérével.
Az árusok között van aki a halak mellett “finom” algát árul. (Itt jegyzem meg az egyik legnagyobb kedvencünk a családban a szezámmagos algasaláta, de ez azért így rettentő undorítóan fest.)
Ahogy telt az idő egyre szigorítottunk a beülős hely keresés feltételein. Lassan 2 hete úgy indultunk, hogy legalább 3,5 csillagot adjon rá az otthoni viszonyokhoz képest szigorú publikum.
Azután hozzávettük, hogy ez 100-nál több, de 1000-nél kevesebb értékelésből jöjjön össze, így reményeink szerint kevésbé populáris helyeket találunk.
Oszakától kezdve újra emeltük a tétet: minden feltétel marad, plusz nem lehet az értékelések között angol nyelvű (turisták kizárva).
Most pedig az utolsó vacsorára húztunk egy merészet: egyáltalán ne szerepeljen a Google térképen a hely, de látszon, hogy ennek nem az az oka, hogy még új. Ilyennel egyébként korábban is találkoztunk már, így aztán most sem kellett sokáig keresni.
Ahogy a szűrő alapján várható volt, nem is volt tele a hely, ketten voltak rajtunk kívül 10-12 asztalra. Mondhatnám, hogy azért mert még 6 körül volt az idő, de ez azért lenne helytelen levezetés, mert a többiekben mellette és vele szemben a sikátor túloldalán nem így állt a helyzet.
Úgy éreztük nagyon jó nyomon járunk, mert a 2 fős személyzet még annyira sem beszélt angolul, mint bárki, akivel eddig találkoztunk és angol étlap sem volt. 🙂 A yes és a no ment, illetve a water és chicken. A képen a jó szándékú pincér és a szakács, a vitrinben pedig a nyárson felszúrt finomságok. Szó szerint a tenyerünket dörzsölve vártuk tutit! Rendeltünk kb 6-7 féle nyársat, hogy ez majd jó lesz ELSŐ körben.
Aztán megérkezett az első transzoprt úgy éreztük magunkat, mint Bem tábornok a segesvári csata után. Nem nagyon lehetett szépíteni, ez teljes mellé nyúlás volt. A helyzet ugyanis az, hogy ez egy mindent kirántó hely volt, azzal a tempurával, vagy bundával, amiről már többször mondtam, hogy nem szívünk csücske. Nincs semmilyen érzékelhető vastagsága sem puha része, csak egy keményre sült, a vékonyságához képest fordítottan arányosan döbbenetes mennyiségű olajat abszorbálni képes bundázat, ami viszont csak addig képes magában tartani a zsíradékot, amíg az ember bele nem harap. Akkor viszont kíméletlenül a szájba csorog a kb. fél deci olaj.
Szóval leküzdöttük valahogy a húsikat és zöldségeket, amik teljesen egyértelmű, hogy fantasztikusak lettek volna simán grillezve, de nem simán grillezettek, így aztán fantasztikusak sem voltak, hanem a másik. A nagyon nem finom.
Érdekes és szuper ötlet volt viszont a káposzta mint köret, amit csak úgy törni kellett nyersen, mindenféle dresszing nélkül, ‘a la nature.
Ja, és felhívták a figyelmünket, hogy a mini medence méretű tálkában található szójaszószba van olyan nyárs, amit bele szabad mártani és van amit nem, egységesen tilos viszont harapás után mártogatni – érthető okokból.
Leave a Reply