Ez megint valami olyan, ami nekem fontos. Van egy 2011-es díjnyertes dokumentumfilm a Jiro’s suhsi dream, ami az egyik legnagyobb kedvencem. Egy olyan sushi séfről szól, aki egy kb 15 négyzetméteres lyukban egy metrómegállóban üzemelteti a sushi bárját 50 éve és az, ahogyan ezt csinálja sok szempontból megtestesíti a japán munkakultúrát. Ide kell érteni a pozitív oldalt az eszementségig menő perfekcionizmussal és a negatívat, hogy ezért cserébe semmilyen magánélete nem volt. 80 fölött volt már a 2011-es forgatáskor is és még mindig minden nap dolgozott. Rosszul érzi magát, amikor ünnepnap van és nem lehet kinyitni. Mindezekért cserébe olyan renoméja van, hogy a forgatás idején is már csak hónapokkal előre lehetett időpontot foglalni nála, pár évvel később pedig megszűnt az is és most már csak meghívásra jöhetnek kizárólag az általa ismert törzsvendékeg. Közéjük tartozik egyébként Barack Obama.
Az étterem az egyetlen BÜFÉ a világon, ami megkapta a maximális 3 csillagot a Michelin értékelésen és nagy port vert fel a gasztrovlágban, amikor néhány éve elvették tőlük, de érthető okokból: A michelin tesztelők sem jutottak be többé, hogy teszteljenek. 🙂
Szóval feltehetően én nem tudnék itt enni (de ha mégis, akkor nem bírnám kifizetni), de egy fotót szerettem volna. Ahhoz meg még nem vagyok elég ideje japánban, hogy hozzájuk hasonló módon szabálykövető legyek, így a fotózást tiltó tábla ellenére kattintottam kettőt. Ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akinek ezzel gondot okoztam.
Alább a dokumentumfilm trailere, ajánlom mindenkinek. Nagoyn tanulságos, messze túlmutat a sushi készítésen.
Leave a Reply