Végül beértünk a még mindig Yamanouchi településhez tartozó, de nagyon szeparált részébe. Itt 4-5 ház állt egy prepperek nedves álmaiban fekvő területen. Itt kérem jöhet a harmadik világháború, energiaválság, populista politikusok, bármi. Van egy iható vízű, a felszín alól előtörő, olyan vízhozamú és sebességű folyó, hogy az bármilyen generátort elhajt a világításhoz, vagy bármihez, nem beszélre arról, hogy a hideg vízzel csodálatosan lehet hűteni. Van ugyanakor forró, gyógyvízt a levegőbe lövellő gejzír, amit csak rá kell csatlakoztatni a szobai gladiátorokra / fürdőszobába, és jöhet a mínusz bárhány fok.

Ennyit a környezetről. Itt még volt egy meredek lépcső fölfelé, majd újra le a bejárathoz. Amiről akkor még nem tudtuk, hogy megint az érzelmi hullávasút vonalát követi. 🙁

Történt ugyanis, hogy a jegypénztárban az angolul kiválóan NEM tudó srác próbálta pantomimezni és hangosabban japánul beszélni hátha jobban értjük (senki sem tagadhatja le, hogy rokon népek vagyunk!) , amiből annyit kezdett derengeni, hogy nem akarja, hogy fizessünk. Végül egy kifelé igyekvő idegenvezető hölgy sietett a segítségünkre és mondta, hogy bizony helyes volt az infó, nincs majom és arról beszél a recepciós srác, hogy ne fizessünk ki ~3000 forintot, mert fölösleges. Nézzük meg ők egy, a csoporttól lemaradt lustább fenekét tudtak 8billiószoros nagyítással fotózni – és mutatott egy képet, amin miután maximumra nagyította, hozzávetőleg 15 elmosódott pixel ábrázolt valami olyat, ami akár egy majom hátának is nézhető, de szerintem ők is inkább csak azt akarták hinni, hogy az az, ami, ha már ennyit utaztak.

Egyfajta bipoláris zavar szimulációt éltünk át, mert megint olyan állapotba kerültünk, hogy komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy ráfekszünk a gejzírre hassal.

Aztán azt mondtam Vandának, ha eljöttünk be-me-gyünk. Akkor is. Még kicsit második körben is győzködtek, hogy de az egész BENT egy kb 30 négyzetméteres terület a fürdőkáddal, meg egy kis híddal.

De akkor én már tántoríthatatlan voltam. Kaptunk is egy-egy kis csomagot kompenzációként, amit direkt ilyen szerencsétlenül jártaknak adnak. Matrica, képeslap, ilyesmi. Sajnáljuk-csomag.

Bementünk, tényleg egy árva majom nem volt, pedig nem volt hűlt a helyük. Frissen gőzölögtek és szaglottak a “nyomaik” a parton.

Ekkor mondtam vandának, hogy álljon a kis tavacskájuk mellé és legyen szomrú kettőt, amíg fotózom.