a) Atombunkerben több hónapnyi ellátmánnyal.
b) Repülőgépen elegendő üzemanyaggal egy nem-földrengő kontinensig.
c) 140 méter magasan egy óriáskeréken.
Nagyjából a csúcs körül jártunk a rendkívül kimérten haladó karikán, amikor egyszerre riasztott mindkettőnk telefonján az előre feltelepítette japán katasztrófavédelmi hivatal appja. Fokozta a hangulatot, hogy előre beállítottuk, csak akkor jelezzen – mert a telefon némítást is felülírja és éjjel, alvás közben egy alig érzékelhetőért nem kapnánk frászt – , ha hármasnál nagyobb, már igazán jujujj-kategóriájú rengés van. Egyik reggel még tokióban már megtréfált minket, amikor hiába volt beállítva, hogy melyik városban vagyunk, egy 1000 km-rel arrébb érzékelhető eseményre ébredtünk és ugrottunk fel, de ez most még kevésbé volt kacagtató szituáció.
Mint kiderült, ismét hatalmas mákunk volt (komolyan kezdek aggódni, hogy évekre előre elhasználtuk ebben a pár napban a teljes kvótánkat), mert megint megvárt minket a Sors és csak akkor rengett a föld tokióban, amikor eljöttünk onnan. Ugyanis a helyszínt elfelejtettük átállítani és most ugyan jól jelzett, ahol megadtuk, de már elutazunk onnan. Én még aggódtam azért, mert látszik a lenti képen is, hogy 1-es szint elért még Osakáig is, és én egy egészen pinduri remegést sem szerettem volna érezni egy két ponton felüggesztett, 1,5 négyzetméteres gondolában 140 méter magasan, de Vandának nem szóltam és szerencsére nem is volt érzékelhető semmi.







Leave a Reply