Fizettünk, meg- és elköszöntünk, majd újabb próbát tettünk sajnos már félig tele hassal, de köszönjük kedves Moirák, kiválóan voltak kedvesek tovább gombolyítani a sorsunkat, mert csuda klassz módon kompenzáltuk a fiaskót. Ráadásul a napok óta félt mégis vágyott bónusszal!
A következő célpontukhoz már nem mertünk messzire kószálni az indulás miatt, így kénytelenek voltunk a japán korda gyuri bácsi utcájába visszatérni. Itt találtunk egy kívülről meglepően igényesnek tűnő, mégsem tömött sushi – japán viszonylatban szerintem mondhatom: – éttermet. A szokásos hosszú pult, a pultnál kb 3 vendégenként 1 dedikált, csak őket kiszolgáló sushi séf.
Először is az étel elképesztően finom volt. Egyszerűen nem bírtuk abba hagyni. Minden hatalmas kör után kicsit szégyenlősen egymásra nézve kérdezgettük a másikat, hogy ugye ő is kér még valamit, hogy ne legyen annyira ciki újabb és újabb és újabb fordulókra benevezni. 🙂 Mindez – szinte már természetesen – a minőséghez képest – igazán jutányosan. Az alábbi képen japán barrakuda:
Ezen képen a szokásos főtt garnéla, de hogy! Végre nincs rajta a farok, ami tényleg sokat emel a megjelenésen, de én még született pálcika használót sem láttam izlésesen megszabadulni tőle, nekem meg aztán egy permanens gyötrelem minden alkalommal.
Az élményben közreműködtek még a teljesség igénye nélkül: vörös kagyló, szörf kagyló, folyami rák, kaliforniai kagyló, kardhal, makréla, repülő hal, tintahal, angolna, hering és sokan mások.
A minőséggel kapcsolatos megérzésemre visszaigazolást adott egy egyáltalán nem japánosan a pénztárnál való sorbaállás közben engem megszólító idősebb japán úr, aki nyugati közvetlenséggel kérdezte meg, hogy izlett a vacsora. Amikor azt válaszoltam, hogy mesés volt, azt mondta, hogy nem csodálja, és higyjem el neki mint helyi lakosnak, sokan nem gondolnák, hogy ez micsoda kitűnő étterem. Egyrészt mert nagy forgalmú utca sok turistával, másrészt mert alacsonyak az árak.. Pedig ugye hogy!
Mielőtt azonban zárnám a posztot, itt a bónusz, amit ahogyan a bevezetőben írtam, mindvégig féltünk, de titkon reméltünk is átélni. Összejött. Az utolsó nap utolsó estéjén. Éppen ropogós, spárgás sushi ízorgiájában merültem el, amikor valami furcsát véltem látni. Kicsit még bosszankodtam is, hogy valami eltereli a figyelmem és megszakítja az élményt, de végül már teljesen el is terelődött a figyelmem. Csak rágtam gépiesen és hoszsúnak tűnő másodpercekig nem tudtam rájönni, mi a hiba, mi zavar. Aztán egyszer csak megvolt! A szakácsokat és a vendégeket elválasztó anti-covid fóliák oké, hogy lengedeznek, de nincs huzat. Sőt, mintha a túlvég asszinkronban lenne a hozzánk közelebb lévőkkel. Vandához fordultam, aki akkor már mereven rám nézett, a szájában egy kis adag megrágott, de le nem nyelt étellel és azt kérdezte feszülten mosolyogva: Te is érzed?
Ebben a pillanatban mindkettőnk zsebében rezegni kezdtek a telefonok, majd ahogy vettem elő az enyémet, már éreztem a bárszéket is remegni alattam és rendesen hullámzott a pohárban a víz, ahogy kell. 3-as erősséget mutatott a földrengésjelző app, tőlünk pár km-re lévő epicentrummal.
Emlékeim szerint maximum 1 percig tarthatott a dolog, aztán abba is marad.
Amikor túl voltunk a sokkon és örömön, hogy pont egy ilyen földrengést szerettünk volna “kipróbálni”, kérdeztem a séfet, hogy “érezte? Hát őrület! Földrengés volt!”. Elsőre sajnos nem értette miről beszélek, majd amikor igen, nevetett. 🙂 Szerintem viccesen festhettünk ahhoz képest, amennyire ők egy ilyen erejű rengést komolyan vesznek és amit láthattunk is: semennyire. Egy másodperce sem állt meg a munkában, de a vendégek egyikén sem láttam, hogy akár csak tudomást vettek volna a dologról. 🙂 Szóval bakancslista: földrengés pipa!
Leave a Reply