Arcade Akihabara-verzió

Első emelet. Ahogy a lány ül itt, az annak a megfelelője lehet, mint amikor a plázák nőiruha-osztályain ülnek telójukba mélyülve a férjek?

Nagyon nem tinik.

A körív széleit kellett ütemre verni.

Ők is túl voltan a 18-adik életévükön (kb. 20-szal)

Ezek talán a másodikon voltak és gyanús, hogy a mostani arcade-gépek felhozatalának csúcsát képviselik. Láthatóan 180 fokos, periférikus látószöggel, jobbra valami segédmonitorral (a timeline alapján in-game videófelvételekhez, ne adj isten live stramekhez), a játékos fején mikrofonos headset és folyamatosan beszélt, tehát online multiplayer volt a játékmód.

Ezek az emeletek kötött a lécsőfordulókba kirakott plakátok, ahol már kuncogtunk 12 éves fejű iskoláslányok ZS kosaras mellméretein.

Feltűnt-e már ÖNNEK, hogy a számítógépes játékokban, legyen az akár verekdős, robbantós, legéppuskázós is, a lányok kombat-outfitje a harctéren nyilvánvalóan legpraktikusabb falatnyi bikini, visszafogottabb esetben valamivel nagyobb textil-kiterjedésű, de mindenképp köldökig dekoltált ruházat, miközben a legények érthetetlen ok miatt iszonyatos vastagságú páncélokban, golyóállómellényekben, laza katonai ruházatban ölik az ellent? (De ha így belegondolok, igazából nem is korlátozódik ez számítógépes játékra. Elég a  mondjuk a Matrix Neo-jának ruháját vs. Trinity testre tapadó bőrszerkójával felidézni)

Talán harmadik emelet. Itt már vinnyogtunk a röhögéstől. Ha nem félig pucér a nő, akkor térden csúszva háziasszony. Tragikomédia, hogy milyen beteg. 🙂

Sokadik emelet, szintén ritmusjátékok

Na! Kocka-menyország nekem! Retro gépek.

Ős-Sega autóversenyES.

Aranyos-állatos.

Biztos van olyan barátom, aki megmondaná, ennek mi volt a címe.

Egyre visszább az időben. Ezek már komoly relikviák.

Ez meg akkora klasszikus, hogy még egy selife-t is csinálnom kellett.