Újabb kedves segítők!

Kyotóban – ahogy Kata barátja Oszakában előre figyelmeztetett – a tömegközlekedési fő járgánya a metró kényelmes egyszerűségétől messze álló busz. A külvárosban angoltalan táblákkal. A Google maps is gyakran mondott butaságokat, ezért a sokadik buszt vártuk kb. 20 perce, hogy amikor elment megállapítsuk, erre IS jó lett volna felszállnunk. Ekkor érkezett a kedves ausztrál (mármint a hindit kiválóan beszélő ausztrálok közül) angyali kedvességű hölgy és a barátja, akikkel előbb csak fecsegni kezdtünk várakozás közben, majd tényleg szuper készségesen segítségünkre siettek. A barát kiválóan beszélt japánul (is) és együtt szálltunk fel a következő buszra, ahol kiszámolták, hogy pontosan mennyit kell fizetnünk. Kideürlt ugyanis, hogy bármilyen szögben érintem a Suica kártyát a jegynyomtató eszközhöz a buszon feltartva a sort, itt a korábbi vonallal ellentétben beolvasó hiányában nem fogja beolvasni. Itt szépen gombot kell nyomni, kinyomtatódik egy letéphető, nem túlzok,  1,5 x 1 centiméteres “jegy” három darab kandzsival és ezzel kell majd előre menni a leszállásnál a buszon elhelyezett táblázat alapján pontosan előre kiszámolt érmék társaságában. Hát ez tényleg nem túl smooth ügymenet.

De ilyen a mi szerencsénk! Jöttek a megmentők. Utána még az állomáson is  megkérdezték japánul a turist infóban az officert és elkísértek a megfelelő helyre vezető vágány bejáratához. 

Végül a menőtangyal a közös kép után apa-szív simogatóan megkérdezte, hogy készíthetne-e egy képet csak vandával, mert szerinte annyira szép. Készíthetett. 🙂