Este megint nekibátorodtunk és bementünk egy sokak által ajánlott helyre. A kihívás az volt, hogy angol nyelvű ajánlás nem volt közöttük csak japán. Ennek megfelelően nem is beszélt senki angolul. A hangulat és környezet viszont hibátlan volt. Egy izzig-vérig izakya. A pult kb. 70:30% arányban osztotta két részre a hosszanti oldala mentén a bárt. A kisebb rész jutott a vendégeknek. Ezt a kissebbet úgy kell elképzelni, hogy ahhoz, hogy Vandával leüljünk, nagyon komoly koreográfiát kellett bevetnie velünk együtt 4 embernek. Klasszikus japán ételbár hangulat még – ha igazán a mélyére megyaz ember -, hogy evés közben simán cigiztek mellettünk a nagyobbacska nemzeti dohánybolt – hogy adekvát példát hozzak – méretű helyen.

Üditők az elmaradhatatlan füles korsóban, hozzá vandának Yakisoba. Ja! Egy fontos kitérő:

Szomorúan kellett megállapítanunk, hogy komoly nehézségekbe ütközik japánban Vandának tészta ügyekben a kedvére tenni. Pedig nagyon várta, hogy az ázsiai konyhákban megszokott kézzel gyúrt hagyományos, vagy rizslisztes tésztákból milyen finomat eszik majd, hiszen ott a közelben a pad-thait, meg a csillió féle kínai tészta. Rá kellett azonban ébrednünk, hogy ez japánban nem divik. Itt bizony a tészát 99%-ban a ramen levesekbe teszik és onnan szürcsölik iszonyatosan hangosan vanda nem kis derültségére. De nem ez a gondja vele, hanem az, hogy így már nem jön be neki. Olyan azonban, hogy csak tészta és valami szósz, feltét, mint a fent említett közeli országokban, nem jellemző. Sőt, éppen vacsorát vadászva állapítottuk meg kb. a 15-ik bár kínalata után, hogy ilyen konkértan NINCS.

Aztán megint szerencsénk lett. Sétálgatunk a sötétben egyre inkább felhagyva minden reménnyel, amikor megszólít minket egy szuper kedves, szép fiatal lány és a haverja, hogy jól hallották? magyarok vagyunk?

-bEzony! 🙂

Ahogy Kata fogalmazott neki ki van hegyezve a füle a magyarra, annyira vágyja már 4 év folyamatos kintlét után. Osakában él, angolt tanít kisebbeknek. A srác – irtózat ciki, de elfelejtettem a nevét, olyan fáradt voltam – fél éve érkezett. Ő Kiotóban él – és egyben el is mondta, mit érdemes megnézni, mik a nehézségek a városban ha már holnap utazunk oda – és most keres munkát egyelőre kevesebb, mint több sikerrel, mert bár tényleg egy jóképű, szimpatikus legény, de a jobb alkarján egy szép, kiterjedt tetoválás van, ami erre felé nagyon visszaveti bárkinek a esélyét egy jobb állás megcsípésére (pl. egy szállodai recepciós). Első körben azt mondták neki hivatalosan, hogy tlaán egy jó szemétszedő állást sikerülhet összehozni.

Szóval tészta leves nélkül ügyben Kata mentőangyalként sietett a segítségünkre és reflexből vágta, hogy Yakisoba, amire keresnünk kell a térképen.

Így kanyarodhatunk vissza a fenti izakayára, ahol valóban volt ilyen. Mellé én rendeltem az osakai híres kis polipos golyókat, mert ilyen szerettem volna kipróbálni, nem a turistaövezetben. Finom volt, de nekem túl sok a majonéz (amit a japánok imádnak elég sok mindenen és mindenhez).

Vanda tésztáján szintén egy japán jellegzetesség tekereg a frisseséget szimbolizálandó, de szerencsére csak hő hatására, mint a valódi élet (maradványának) jeleként. A feltét neve bonito pelyhek: apró, szárított, tonhal csíkok.

All in all: Minden nagyon olcsó és finom volt, kivéve a cigifüstöt, de az sem volt halálos dózis, mntha kímélték volna a két turistát. 🙂

Bónusz leleplezés: Miközben japán tartalmakat kerestem a youtube-on, egyszer csak a – nyilván a topikhoz kapcsolódó – jobb oldali ajánlóban megláttam egy feltűnően ismerős arcot. Kattintok -> Szólok Vandának -> Ő nem a kedves lány, aki Oszakában segített nekünk? -DE! 😀 Kiderült, hogy egy Youtube sztár: https://www.youtube.com/@KataJapanbol/featured