Az új szállásra érve, először is kiderült, hogy nem véletlenül utálom a booking.com erőszakos, tukmálós, TV-shopos csak most, csak önöknek stílusát.
A szállásfoglalásnál megint feldobott vagy 30 féle kedvezményt, hogy mert utolsó pillanat 10%, mert génius level 2 kettő 5%, mert holiday nemtommi, meg visitors akármi. Jó, már lapozom tovább ezeket, hogy hagyjál már békén ezzel, MENY-NYI-BE KE-RÜL?! A végét mondjad! Ott volt, nagyon jó ár volt. A szálláson meg kérték a japán lakcímemet. Mondtam, hogy ezt szerintem ön jobban tudja, mert hát ez a hotel lenne most pár éjszakát.
Ja, ő az állandót kérdezi.
Jeleztem, hogy az picit távolabb van japántól.
Aha, akkor sajnos nem ennyi az ár, mert a bookingos egyik kedvezmény az volt, hogy belföldi utasoknak.
Király! Akkor mennyi lenne?
Számol-számol. Hát úgy körülbelül szor kettő.
Naccerű! Akkor köszönjük szépen, leülnék egy pár percre itt a lobbyban és megnézném, hogy az internecc is ezt mutassa-é.
Olcsóbb volt sokkal, de még így is drágább, mint reméltem. 🙁 Elkezdtem nézegetni más helyeket, de 20 perc után feladtam, maradunk drágáér’. Nem megyek nagyon a részletekbe – remélem ezt még nem írtam – , de Tokióban nem egy, hanem egy rakat tömegkezlekedési vállalat,van. Van aki ezt a metórvonalat üzemelteti, van aki azt, van aki ezt a 3 buszvonalat, van, aki ezt a 10 magasvasutat. Mindegyik helyi járat! Na ennek az a csodálatos következménye, hogy a Tokió Tömegközelekedési Bérlet, az úgy értve tokiói tömegkezlekedési bérlet, hogy a vonalak MAJDNEM mindegyikét fedi. Aztán, hogy melyiket nem arra rájössz, ha büntit kapsz. Vagy előtte alaposan megnézed, hogy amelyik eszközzel és amelyik vonalon menni akarsz, azt ki üzemelteti és az beleértendő-e a bérletbe. Innentől gondolom, világos, hogy mitől körülményes a szálláskeresés. Tudni kellene, hogy hová akarok majd onnan menni és mindne vonalat ellenőrizni, ami a tervezett látnivalókhoz vezet. De ez még csak a mátrix egyik tengelye. A többit tényleg nem sorolom.
Bejelentkezés szigorúan 15 után, de a bőröndöket otthagyhattuk. Előtte még elugrottam pisilni, de bár ne tettem volna. Pontosabban ne itt. Pedig már olyan magabiztos voltam, hogy tudom, hogy vagy szenzor, vagy mechanikus, vagy elekromos gomb van a lehúzásra, de mindig a tartály oldalán. Itt, ahogyan a képen látszik, egyik sem volt. 🙁 A keresés nagyjából 10-15 percében – leglábbis én ennyinek éreztem és biztos voltam benne, hogy a recepción és vandát beleértve mindenki gyomorrontásra gyanakszik – rájöttem, hogy a kis kiálló “zsákutca” cső a szifon(?) bal oldalán. Pedig egy korábbi próbánál már azt is próbáltam benyomni, aztán egy másik körben fel-le rángatni, de olyan mereven és mozdítahatatlanul állt, mint ahogy egy odaöntött fémdarabnak állnia kell. És akkor végül, amikor harmadjára is visszajutottam hozzá, ezúttal szerencsére vízszintesen is rángatni próbáltam. A víz megintdult én meg hálát adtam a jó istennek és picit leizzadva a stresztől (és hát nyílván a “hasmenéstől”) villámgyorsan kimenekültem az épületből.
Leave a Reply